Fejér megye utolsó kivégzettje mindössze 22 éves volt, amikor részegen, egészen elképesztően piti dologért kopogtatott telekszomszédjánál. Kés volt a kezében, amit pár nap múlva újra magával vitt, csak akkor a másik szomszédjához ment. A legendás, milliárdokat érő Seuso-kincsek rejtekhelyén, a Balaton melletti Polgárdiban a mai napig emlékeznek a megdöbbentő esetekre. A Kékvillogó.hu hírportál újranyitotta Fejér megye utolsó kivégzettjének aktáját.

Részegen ölt

A nyolcvanas évek elején sokan suttogtak a titokzatos kincsekről, amelyek Polgárdi mellett kerültek elő. A mai napig rejtély, hogy a milliárdokat érő műkincsek pontosan hol is voltak a földben majdnem 1500 évig. Élt Polgárdiban egy férfi, akit 41 éve, 1981. júniusában végezték ki Fejér megye utolsó halálraítéltjét. A tettes négy napon belül két idős, nyugdíjas telekszomszédját ölte meg nyereségvágyból és aljas indokból. A Polgárdiban, azon belül is a Kossuth utcában élő, mindössze 22 éves Ladi László Tibor idült alkoholista volt, mindkét gyilkosságot részegen követte el. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Megsértődött és bosszút forralt

1980. március 24-én ittasan összetalálkozott 71 éves szomszédjával, Nyári Istvánnal. Az idős férfi néhány falubeli társaságában vissza akarta kérni tőle azt a száz forintot, amelyet korábban kölcsönadott. Ladi annyira rossz néven vette, hogy a szomszéd mások előtt kérte vissza a pénzét, hogy úgy döntött, bosszúból megöli Istvánt.

Ágyba fektette áldozatát

Ladit nem csak a bosszú mozgatta, úgy volt vele, hogy akkor már miért ne szerezne még több pénzt áldozatától? Aznap este egy nagy késsel felfegyverkezve zörgetett a nyugdíjas férfi lakásába, ahol több szúrással végzett vele, majd a holttestet az ágyba fektette. Néhány ezer forintot talált, amit zsebre is vágott.

Elmenekült, de a pénz gyorsan fogyott

Székesfehérvárra, majd onnan Budapestre szökött, a pénzt azonban villámgyorsan elverte, ezért visszatért Polgárdiba. Március 27-én, pár nappal az első gyilkosság után másik telekszomszédja következett. A házukba az idős férfi udvarán keresztül ment, úgy, hogy közben megrongálta a kerítést. A 75 éves Dékány István ezt szóvá is tette neki.

Hogyan térhetett vissza zavartalanul a tetthelyre?

Furcsa, de a korabeli híradások valószínűleg a rendőrségtől kapott hiányos információknak köszönhetően nem számoltak be arról, hogy az első gyilkosság után miként tudott zavartalanul visszatérni a helyszínre a tettes. Az is elképzelhető, hogy Nyári István holttestét ekkor még nem is fedezték fel, ezért nem is tudta senki, hogy valaki megölte.

Lemásolta saját gyilkosságát

Szinte minden ugyanúgy történt, mint pár nappal korábban. Ladi ekkor is ittas volt és Jánossal is összevitatkozott. Újra kést vett magához és a magányosan élő férfit is halálra szúrta. Erről azt mondta, nem tetszett neki, hogy a szomszédja „rendre utasította”.

Késsel menekült

Az ekkor már kétszeres gyilkos újra szökni próbált, miközben még az apjától is késsel fenyegetőzve követelt pénzt. Ladi László Tibort végül Polgárdi határában fogták el.

Csak a legsúlyosabb büntetés jöhetett szóba

A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Székesfehérvári Megyei Bíróság első fokon hozott halálos ítéletét. A legfőbb bírói fórum aljas indokból és részben nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés miatt szabta ki a törvényadta legsúlyosabb büntetést, vagyis a halált. A kegyelmi kérvény elutasítása után az ítéletet 1981. június 5-én végrehajtották.

Hány embert ölt meg?

Ladi László Tibort nem Budapesten vagy a hirhedt szegedi Csillagban akasztották fel, hanem a székesfehérvári börtön udvarán. Ő volt az utolsó kivégzett, akinek a megyeszékhelyen tették nyakába a kötelet. Ladi neve egyébként már egy korábbi gyilkosságnál is felmerült, vagyis elképzelhető, hogy nem kétszeres, hanem háromszoros gyilkosként halt meg. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Nem felejtik

Polgárdiban még ma is sokan emlékeznek Ladi szabályos ámokfutására. A két megölt nyugdíjast a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra. Ha szeretnél még ilyen újranyitott aktákat olvasni, kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu