Site icon Balaton Környéke

„Az ember nem azért segít, hogy kapjon valamit” – felköszöntötték a százszoros várpalotai véradót

Igazi motoros vérlovagtól vehette át a jutalmát a várpalotai Antal István, ugyanis a férfi már a századik véradásán is túl van. A százszoros életmentő egy palack bort vehetett át a Sürgősségi Vérellátás Magyarország egyik vérlovagjától.

Megajándékozzák a visszatérő véradókat

Csodás kezdeményezés keretén belül jutalmazza a Varga Pincészet a mindennapi hősöket, akik rendszeresen vért adnak. Akciójuk keretében száz palack Aranymetszés merlot száraz vörösbort ajánlottak fel az Országos Vérellátó Szolgálatnak, hogy megajándékozhassák a százszoros vér­adókat, köztük a várpalotai Antal Istvánt is, aki 1979-ben adott vért először – írja a Veol.

Várpalotai véradó kapott elismerést

Segítették a véradásban

Antal István elmesélte a híroldalnak, hogy gyakorlaton vett részt a székesfehérvári Videoton gyárban, amikor a kollektíva tagjai elhívták magukkal, hogy adjon vért. „Feleségemmel és lányommal együtt szerettük volna családi hagyománnyá tenni, ám náluk sajnos egészségügyi problémák miatt lehetetlenné vált a véradás. Ezért engem segítettek, támogattak, ha más városban adtam vért az elmúlt negyven évben, oda is mindig elkísértek” – mesélte a férfi. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rendszeresen ad vért

A férfi azt is elmondta, hogy kezdetben évi kétszer-háromszor adott vért, azonban az utóbbi években már rendszeresen jár véradásra. „Az önkéntes segítségnyújtás egyik fontos formájának tartom” – véli a férfi.

Saját egészségére is pozitív hatással van

Antal István szerint nagyon jó érzés, amikor SMS-ben tájékoztatják, hogy kiszállították az általa adott vért. Mint mondja, ez a saját egészségére is pozitív hatással bír, szinte felfrissül a szervezete a véradás után.

Örült az ajándéknak

„Az ember nem azért segít, hogy kapjon valamit, de lelkileg sokat jelentett számomra” – mondta a Várpalotai Közszolgáltatónál dolgozó férfi, aki örült az elismerésnek. Hozzátette, hogy a veszprémi vérellátó központ munkatársaitól már korábban is kapott egy oklevelet, mellé néhány apróbb ajándékot is.

Nagy élmény volt

A százszoros véradó nagyon örült a Varga Pincészet felajánlásának és annak, hogy a Sürgősségi Vérellátás megszervezte neki a találkozót, amin élőben vehette át a jutalmat egy vérlovagtól. Antal István egyébként csak utólag tudta meg, hogy az önkéntes vérlovag, akivel találkozott Erdélyi Krisztián volt, az Ossian együttes basszusgitárosa.

Ez is érdekelhet

Ők is életet mentenek

A véradó férfi hangsúlyozta, hogy az önkéntes véradók is megérdemlik a tiszteletet és a megbecsülést, mivel szerinte ők is közvetve részt vesznek a mentésben. Úgy gondolja, hogy akinek az egészsége engedi, annak érdemes elmennie vért adni, mert minden életmentés egy igazi adomány. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vérlovagok – Forrás: Facebook/Sürgősségi Vérellátás Magyarország

Exit mobile version