Site icon Balaton Környéke

31 szobás kastély balatoni panorámával eladó – ha van 350 milliója, már viheti is!

350 millió forintért árulnak egy kastélyt Balatonedericsen. A Balatontól mindössze 500 méterre fekvő épület 1870-ben épült és 2016 óta folyik a felújítása. Az árban a balatoni panoráma is benne van.

Három épület és kerekeskút

A terület a 71-es főút déli, Balaton felőli oldalán fekszik, enyhe lejtéssel a tó felé. Észak felől a főutat kísérő bicikliút, nyugatról egy bekötőút határolja, déli és keleti oldalán mezőgazdasági területek. A területen 3 különálló épület található, melyek egy délfelé nyitott udvart zárnak körül. Az udvaron egy kerekes kút található, a terület értékes növényállománnyal rendelkezik. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ötszáz méter a Balaton

A kastély a Balatontól légvonalban 500 méterre, a strandtól 1 kilométerre található. 1870-ben épült kőből, 2016-tól folyamatosan újítják fel, két melléképületen a nádtetőt kicserélték. A közösségi tereket, az éttermet és a bárt teljes körűen felújították és jelenleg is üzemelnek. A kastélyhoz tartozó telek területe 5189 négyzetméter – írja az Ingatlanbazár.

Íme, a részletek

A főépület 25 darab önálló, saját fürdőszobával rendelkező lakóegységgel, a földszinten recepcióval és felújított, üzemelő bárral, kis részen alápincézett, emelettel és beépített tetőtérrel rendelkezik. A nyugati melléképület földszinten étteremnek van kialakítva, korszerű kiszolgáló helyiségekkel, tetőtere részlegesen beépítve, fogyasztótér növelése érdekében galériás kialakítással. A keleti melléképület földszintjén kiszolgáló és gazdasági funkciók kaptak helyett, tetőtere teljes mértékben beépített, 6 darab lakóegységgel

Aszfaltos út, padlófűtés

A kastélyt aszfaltos úton közelíthetjük meg, fűtése elektromos, padlófűtés és kandalló. Víz és elektromos ellátása közműhálózaton keresztül biztosított. A szennyvízelvezetés zárt szennyvíz tárolóval biztosított, a gázellátás igény esetén tartályos gázzal biztosítható. Az ingatlant sok féle célra lehetne hasznosítani, például kitűnő az elhelyezkedése rendezvények lebonyolítására, vendéglátásra, üdültetésre – áll a leírásban.

Ezerszeres árkülönbség

A BalatonKörnyéke.hu tavaly nyáron írt arról, hogy jelentős eltérések vannak a balatoni nyaralótérségben eladásra kínált nyaralók és lakóingatlanok között. A Balaton-parti és a tó környékén lévő települések eladó ingatlanai közül a legdrágább egy 2,2 milliárd forintos monoszlói kastély, a legolcsóbb pedig egy Marcaliban vevőre váró présház 1,9 millió forintért. Ez azt jelenti, hogy több mint 1000-szeres az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább Balaton környéki ingatlanok között.

Óriási eltérés az árak között

A nyaralóövezetekben található eladó lakóingatlanok népszerűsége jelentősen nőtt az elmúlt években az országos piacon belül, a járványhatás pedig fokozta a keresletet. Különösen igaz ez a Balaton-parti és a tó környékén lévő településekre, ahol nagyon komoly eltérés van az eladó lakóingatlanok árai között – állt az Ingatlan.com elemzésében. 

 Megélénkült kereslet

Érdekes, hogy a legdrágább és a legolcsóbb kínálatban szereplő ingatlan is a tó környékén, nem pedig a Balaton partján fekvő településen található. Ez főként a megélénkült kereslettel magyarázható. A tóparti települések ingatlanai annyira megdrágultak, hogy sokak számára már csak a Balaton környéki helységek megfizethetők. A teljes balatoni nyaralóövezetet nézve a legolcsóbban 1,9 millióért lehet ingatlant vásárolni, a legmagasabb ár pedig június végén 2,2 milliárd forint volt, azaz több mint 1000-szeres a különbség a két véglet között.

A legolcsóbb és a legdrágább ingatlanok a Balatonnál

A Balaton partján fekvő településeken eladásra kínált ingatlanok közül a legdrágább egy több mint 600 négyzetméteres alapterületű, 2600 négyzetméteres telekkel rendelkező balatonföldvári kastély, ami 1,3 milliárd forintos árral szerepelt a kínálatban. Utána egy újszerű, luxuskivitelű 390 négyzetméteres, 10 szobás, medencés gyenesdiási ingatlan következett, 1,12 milliárdért. A harmadik helyen szintén egy kastély szerepelt, amely Siófokon található: a saját birtokkal, napelemparkkal ellátott Töreki-kastély 2,55 millió eurós áron kelhet el. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ez a ház eladó. Fotó: Ingatlanbazár.

Exit mobile version