Site icon Balaton Környéke

„Most már óvatosan hiszek benne, hogy megint tudok élni” – visszavonultan él a Balatonon Szombathy Gyula, a színész megküzdött a rákkal, túlélt egy szívműtétet és újra tanult járni és beszélni

Három súlyos betegséget is túlélt Szombathy Gyula. 5 évvel ezelőtt megküzdött a rákkal, majd súlyos szívműtéten esett át. A beavatkozás után pedig sztrókot kapott. Újra tanult járni és beszélni, a fővárost pedig a magyar tengerre cserélte. Évek óta Balatonalmádiban él.

Súlyosan beteg a színész

Borzalmas éveken van túl Szombathy Gyula. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előbb a rákot győzte le, majd súlyos szívműtéten esett át, s közben sztrókot kapott. Azóta visszavonultan él Balatonalmádiban, abban reménykedik, hogy a vidék csendje és a tó különleges hangulata segíti a gyógyulását. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Megküzdött a rákkal

„Emlékszem, amikor a rákkal való küzdelmem közben kérdezték, hogy van-e bennem félelem, akkor azt válaszoltam, hogy természetesen én is félek az elmúlástól, de talán könnyebben elfogadnám, ha tudnám, hogy volt értelme annak, amit csináltam” – mondta a színész a Blikknek.

Küzdött az életéért

„Akkor megtanultam, hogy ami addig természetes volt, onnantól már nem az: küzdeni kell az életért, küzdeni kell, hogy legyen holnap és holnapután. Most már óvatosan hiszek benne, hogy megint tudok élni. Persze lassan, megfontoltan”.

Legyőzte a rákot

Majd így folytatta a színész: „Mert akinek újra kellett tanulni beszélni és járni, az már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor 2017-ben legyőztem a rákot és tünetmentessé nyilvánítottak, úgy gondoltam, túl vagyok a nehezén. Hogy onnantól kezdve jöhet majd a derűs öregkor. Jól éreztem magam, ám mégis meggyőztek, vizsgáltassam meg a szívemet is”.

Súlyos szívproblémákkal küzdött

Szombathy Gyulának semmilyen tünete nem utalt arra, hogy baj lenne a szívével. A vizsgálati eredmények azonban mást mutattak. Két koszorúere teljesen el volt záródva, az orvos azt mondta neki, ha most nem megy el a vizsgálatra, akkor bármikor meghalhatott volna. A színészt megműtötték, ezután sztrókot kapott.

Nem tudott járni és beszélni

„Már csak álmodok a színpadról, de azt rendszeresen. Álmomban keresem a szövegkönyvet, és keresem a helyem. De ez a valóságban is így volt. Egy hónapig voltam kórházban, Füredről Zircre szállítottak, hogy erőre kapjak. Erőre kapjak és újra megtanuljak élni. Ezt nem tudom másként mondani, mert akinek a beszéd és a mozgás volt az élete, az szinte tetszhalottnak érezhette magát mindkettő elvesztése után” – mondta a színész.

A sztrók rombolásának

A sztrók rombolásának nyomait ma is érzi. Sokáig nehezére esett kimondani a szavakat is. „Tudtam, mit akarok mondani, de nem ment. A járás pedig… Nos, bottal most már bátrabban megyek. Rehabilitációra szorulok. Korábban logopédus foglalkozott velem, most pedig heti két alkalommal az egykori kiváló kézilabdázó, Bartalos Béla felesége segít a saját balatonalmádi rendelőjükben különböző gépekkel és sok-sok odafigyeléssel, hogy újra megtanuljak járni”.

Felesége ápolja

„A bal oldalam és a lelkem sérült bele az életben maradásért folytatott harcba. De várom a karácsonyt az én csodálatos feleségem mellett, aki folyamatosan vigyáz rám. Már csak miatta sem adhatom fel”.

Pályafutása

A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1964–1968 között Simon Zsuzsa osztályában. A szolnoki Szigligeti Színházhoz került 1968–1974 között. 1974–1992 között a budapesti Vígszínház tagja. 1992-től szabadfoglalkozású lett, illetve részt vett a soproni Petőfi Színház megalapításában, majd évekig játszott is a teátrumban. 2000–2012 között a Radnóti Miklós Színház tagja. 2012–2015 között a Thália Színház művésze, azután csak szerepekre szerződött. 2017 februárjában visszavonult a színjátszástól. 2019-ben újra láthatták a nézők a színpadon a veszprémi Petőfi Színház Tartuffe elődadásában. 2020-ban kapta meg a Kossuth-díjat.

Sok művész él a Balatonon

Korábban írtunk arról, hogy Kovács P. József egykori bemondó is Tihanyba költözött, miután kiderült, hogy súlyos beteg. Cserhalmi György is a rákbetegsége után Kékkúton él és Haumann Péter is élete utolsó éveit a Balaton partján töltötte. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szombathy Gyula – Forrás: BPK montázs

Exit mobile version