Site icon Balaton Környéke

„Miatta sem adhatom fel” – egy hét alatt két műtéten is átesett a balatonalmádiban élő Szombathy Gyula, a színész az utóbbi években több súlyos betegséget is túlélt

Szombathy Gyula az utóbbi években több súlyos betegségen esett át. Legyőzte a rákot, felépült a sztrók­ból, túlélt egy szívműtétet. Nemrég megműtötték a jobb szemét, majd pár napra a bal szemét is. Most azt mondja, a feleségének köszönheti, hogy ennyi ereje van. A házaspár, balatoni otthonukban, kettesben tölti a karácsonyt.

Megműtötték a szemét

„Lassan már megszokom, hogy újabb és újabb csatákat kell vívnom az egészségemért. Túlzás nélkül mondhatom, hogy megjártam a hadak útját. Most például a látásom, az ezer meg ezer szín, forma volt a tét. Sajnos, a szemem nem bírta a lépést az idő múlásával, így muszáj volt eltávolítani az oda nem való szürke hályogot” – mondta Szombathy Gyula. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két műtéten esett át

„Mindkét szememet megműtötték. Előbb az egyiket, aztán egy hét múlva a következőt, és én úgy jöttem ki a kórházból, mint egy boldog kisgyerek, aki a legszebb karácsonyi ajándékát kapta: a látását”.

Hálás a feleségének

„Átestem sok betegségen, és most tiszta szívből mondom: bizakodó vagyok a jövőmet tekintve. Az orvosoknak hála, túljutottam megannyi válságos pillanaton. Jó élni, különösen itt, a Balaton mellett, ezzel a csodálatos nővel, a feleségemmel, akinek nem lehetek eléggé hálás a sok szeretetért, türelemért és gondoskodásért. Miatta sem adhatom fel” – mondta a színész.

Gyógytornára jár

„Eljárok gyógytornára, megteszek mindent, amit kérnek tőlem, csak hogy javítsam az állapotomat, és ne legyek ennyire kiszolgáltatott”.

Messze élnek a gyerekeik

Ahogy a 78 esztendős, népszerű művész mondta, a gyermekei távol élnek tőle. Miként az unokái is. A két nagyobbik közül az egyik pszichológusnak tanul, aki már csak a vizsgaidőszak miatt sem tud annyi időt szakítani a nagyszülők látogatására.

Balatonalmádiban élnek

„Mi választottuk a feleségemmel a balatoni életet. Tudtuk, ha ide költözünk, ugyan megajándékozzuk magunkat a magyar tenger télen is különleges hangulatával, ám messzebb kerülünk a szeret­teinktől”. Elfogadták, hogy karácsonykor is ketten lesznek, „de nincs ezzel semmi baj. Az elmúlt másfél év félelmei, viszontagságai után újra lesz lehetőségem megköszönni a feleségemnek, hogy vigyáz rám és fogja a kezemet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Január 3-án 79 esztendős leszek. Szeretném még vele és a családommal megünnepelni a nyolcvanat és a kilencvenet is” – mondta a színész.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs közös gyerekük

Harmincöt éve vette feleségül Erzsébetet. Példaértékű házasságban élnek. „A harmadik házasságom sikerült. Erzsivel megfogtam az Isten lábát. Közös gyerekünk nem született, de egy-egy lánnyal érkeztünk ebbe a kapcsolatba.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Kiemelt kép: Szombathy Gyula
Exit mobile version