Site icon Balaton Környéke

„Erősebb a remény a dél-balatoni vendéglátósok körében, mint az elkeseredettség” – így várják a nyitást a balatoni vendéglátósok

Balatonfüred kikötő

Balatonfüred kikötő

Több balatoni vendéglátó egység tulajdonosa is bízik a májusi nyitásban, azonban néhány helyen adódhatnak problémák a személyzet pótlásával. Igaz, hogy erről még nem hoztak szabályokat, de a vendéglátósok közül sokan nem tartanák rossz ötletnek, ha az étterembe történő belépés feltétele az oltás és az azt tanúsító oltási igazolvány lenne.

Nem lesz könnyű az újranyitás

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) somogyi és veszprémi elnöke szerint is lesznek olyan balatoni vendéglátó helyek, ahol az újranyitással gondok adódhatnak. A több mint egy éve szünetelő vendéglátás és turizmus képviselői közül azok vannak most a legrosszabb helyzetben, akik a várva várt nyitáskor nem rendelkeznek megfelelő létszámú személyzettel – írja a Veol.

Készülődnek a dél-balatoni vendéglátósok

Nyitnának, de csak feltételekkel

„Erősebb a remény a dél-balatoni vendéglátósok körében, mint az elkeseredettség, így nem tartanak attól, hogy sokan feladják és ki sem nyitnak. Ugyanakkor azt szeretnék, hogy az újranyitásnál differenciáltabban kezeljék az éttermekre, kisboltokra, cukrászdákra vonatkozó előírásokat” – mondta Kisosz somogyi elnöke, Kertész Rezső. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Védettségi igazolvány a belépéshez?

Kertész Rezső arról is beszélt, hogy ő azt sem tartaná ördögtől valónak, ha a május eleji nyitáskor az étterembe való bejutás feltétele a védettségi igazolvány lenne, mert ezzel könnyen lehetne védeni a dolgozókat és a fogyasztókat is. Mint mondta, az oltások nagyon felgyorsultak az utóbbi hetekben, aminek örülnek a vendéglátósok is.

A boltok nyitva lehetnek

Vágó Péter, a Kisosz Veszprém megyei elnöke a somogyi elnökhöz hasonlóan gondolkodott, de ő inkább egy különös furcsaságra hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amíg a boltok nyitvatartását szabályozással meg tudták oldani, addig a vendéglátó helyekről mindenki elfeledkezett, pedig szerinte hasonló korlátozásokkal a vendéglők, éttermek is nyitva lehetnének.

Hiányoznak a gyakorlati órák

A Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, Csapody Balázs a több mint egy éve zárvatartó, középfokú szakács- és cukrászképzésben a gyakorlati órák hiányát sajnálja a legjobban. Szerinte a digitális oktatással lehetetlen elsajátítani a szakács- vagy cukrászmesterség fortélyait, és emiatt az üzletben nagy veszteségek is keletkeztek.

Otthon gyakorolnak

Csapody azt ajánlja a szakács- és cukrásztanulóknak, hogy amíg nincs lehetőségük profi körülmények közt, oktatók mellett dolgozni, addig gyakorolják a sütés-főzést és a felszolgálást az otthonukban.

Ez is érdekelhet

Ezt javasolta

„A gyakorlatvezető tanárok szerepét erre az időszakra vegyék át a szülők, és ők pontozzák a szakács-, illetve cukrásztanuló gyerekük teljesítményét” – tanácsolta Csapody Balázs. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Újranyitás – Forrás: BudaPestkörnyéke

Exit mobile version