Site icon Balaton Környéke

A balatoni nádasok alkonya, avagy harc a Balaton körbe betonozásása ellen

Hadjárat a stégbarkácsolók és a mederfeltöltők ellen – ennek apropóján készült interjú Balatonfenyves polgármesterével. A beszéletésben szó esett a Balaton körbe betonozásáról is. A hosszú lapinterjúból ezekre a részekre koncentráltunk.

Elnöki válaszok

Lombár Gábor hadjáratot hirdettek az illegális mederfeltöltők és stégbarkácsolók ellen. A faluvezető mellékállásban a tóparti településeket összefogó Balatoni Szövetség elnöke is, így a 24.hu-nak adott interjújában beszélt a Balaton körbe betonozásáról és a fenyvesi mólóról is.

20 éves álom

A balatonfenyvesi kikötőt 2017-ben kezdték el építeni. A bírálók a hatamas mólószárnyakat kifogásolták. A polgármester szerint a déli part alapvetően sekély. Odáig kell eljutni egy mólóval, ahol a nagy tőkesúlyos hajóknak is megfelelő vízmélység van. Ezt nagyon támadták, főként az önjelölt vízépítő és környezetmérnökök – fogalmazott Lombár Gábor.

Folyamatosan ellenőrzik

A kikötőben vannak olyan pontok, ahol folyamatosan kell tisztítani a medret, de ez legyen a kikötő üzemeltetőjének gondja – áll az interjúban. Vízforgatás is van, télen is tele van a kikötő. Úgy tudja, most 170–180 hajó van a kikötőben. A maximális befogadóképesség 300–350 között van.

Fellendült a helyi turizmus

Megjelent egy olyan réteg, amely vitorlázik. A vitorlázókról tudni kell, hogy imádják a kikötőjüket, imádják a hajójukat, akörül szeretnek molyolni, nem könnyű őket kimozdítani. A kikötőben azonban szépen költenek.

Büszke az épülő kisvasútra

Ahogy arról a Balatonkörnyéke.hu is beszámolt a nyár végére, de lehet, hogy csak őszre készen lehet a Csisztafürdőbe tartó kisvasút is.

A nádas kérdése

A polgármester hajmeresztő sztorikat mesél amikor a nádasok védelméről esik szó. Azt mondja, akadtak „érdekességek”, például kiülős fa szaletli is volt, amit találtak a vízben. Ebben nagyon szépen lehet borozgatni, csakhogy bent van a Balaton medrében, nyilván feltöltésen.

Betonos sitt a vízbe

Felháborító és egyszerűen elképesztő az a bátorság, hogy valaki vesz egy parti telket, és teljesen önhatalmúlag elkezdi feltöltögetni, amivel természetkárosítást is megvalósít, miközben mindenféle betonos sittel megtölti a medret, befüvesíti szépen, mert neki nagyobb helyre van szüksége – háborog a falu első embere.

A Mária utca rejtélye

Van egy hosszú utca fenyvesen, ez a Mária utca, amiből a Balaton felé nyílnak utcák nyílnak. Ezek zsákutcák, a végükön ott a tó. Az utca közössége és nyaralósai bejárnak és ott fürdenek. Egyszer megkerestek, és azt kérték, hogy vegyük át ezeknek a bejáróknak a működtetését. Mondta nekik, hogy nagyon szívesen, de kéri előbb az engedélyeket. Egynek sem volt.

Fel kelleni számolni

Az ilyen bejárók 50–60 méterre vannak egymástól, a köztük lévő telkek tulajdonosai gyakran szintén kivágják a nádast és töltést építenek. Összesen mintegy 40–50 ilyen bejáró lehet errefelé, amiket nyilván fel kellene számolni, mert a part mentén ezek a betöltések nem használnak a nádasnak.

Az unokája miatt védi a Balatont

Balatonmáriafürdőval és Balatonberénnyel a jó kapcsolatok a partok védelmében, de a bürokrációval gyakran meggyűlik a baja, amikor az egyik hivataltól a másikig küldik egy-egy mederfeltltési ügynél. Azt mondta nem érdekli, hogy a háta mögött mit mondanak. Az a fontos, hogy legyen Balaton az én unokájának is, aki most négyéves.

További balatoni vitorlás hírekért kattints ide!

Címlapfotónk: Fenyves Yact Klub

Exit mobile version