Site icon Balaton Környéke

Zamárdiban kezdődött az incidens a kalauzzal, bíróság elé állítják a dühöngő nőt

A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a 30 éves budapesti nővel szemben, aki erőszakkal akarta megakadályozni, hogy leszállítsák a vonatról.

Jegy nélkül utaztak

A vádlott párjával 2019 októberében a Nagykanizsa-Budapest vonalon utazott vonattal, amikor a kalauz Zamárdi térségében elkérte a jegyüket. Mivel azzal egyikük sem rendelkezett, ezért a kalauz felszólította őket, hogy vagy pótdíj ellenében nála megváltják a menetjegyet, vagy a siófoki vasútállomáson le kell szállniuk a vonatról.

Nem akartak leszállni a vonatról

A nő és párja azonban nem akartak leszállni a vonatról, ezért a kalauz közölte, hogy a következő állomásra rendőrt fog hívni.

Megrúgta a kalauzt

A két jegy nélküli utas erre indulatossá vált, szidalmazni kezdték a kalauzt, majd amikor az hátat fordított nekik azért, hogy rendőrt hívjon, a nő megrúgta a sértettet.

Előállították a nőt

A nő az erőszakkal csak rontott a helyzetén, mivel a rendőrök így már nemcsak leszállították a vonatról, hanem bűncselekmény elkövetése miatt elő is állították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra.

Vádat emeltek ellene

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Nem vettek jegyet

Ahogy azt az elsők között itt a Kékvillogón megírtuk a három fős társaság november 11-én Nyíregyházára indult vonattal, csakhogy menetjegyet egyikőjük sem váltott.

Mondták nekik, hogy szálljanak le

A jegyvizsgáló, amikor felszólította őket, hogy vegyenek jegyet, a kérésnek nem tettek eleget, sőt egyre agresszívebben viselkedtek, ekkor szólította fel őket a két jegyvizsgáló és a vagyonőr, hogy a következő állomáson szálljanak le a vonatról.

Lefejelte a kalauzt

A 19 éves nő és a 20 éves férfi szidalmazni kezdte a közfeladatot ellátó személyeket, a férfi lefejelte, a nő pedig elől hátul többször megütötte és karmolta a jegyvizsgálót miközben szidalmazta is őt.

Leköpte a vonatot

Végül Kemecsénél sikerült őket leszállítani, itt még a férfi bele rúgott a vonat ajtajába és még arra is volt ereje, hogy leköpje a vonatot. A Frissmédia.hu úgy tudja, hogy a harmadik társuk nem vett részt a bántalmazásban.

Megsérült a kalauz

Bár a jegyvizsgáló nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a bántalmazás akár súlyosabb sérülésekéhez is vezethetett volna.

Exit mobile version