Site icon Balaton Környéke

Veszélyes állatot találtak Balatonlellénél, valaki az út szélén hagyta

A balatonlellei rendőrök bejelentést kaptak, miszerint a 7-es főút mentén egy aligátorteknőst találtak.

Szétrágta a rekeszt

Az állatot vélhetően a mellette talált rekeszben dobták ki, azonban a teknős szétrágta azt és kiszabadult. A rendőrök a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték a befogásban, a 70 centis példánynak, ugyanis veszélyes harapása lehetett volna – írja az Infostart. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bármit felaprít

A nemzeti park azt írta: az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát.

Jellegzetes kúp

Emellett a fajt könnyen fel lehet ismerni a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet.

Mutatjuk a teknőst:

Csak állatkertben tartható

Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfajnak minősül, legálisan kizárólag állatkertekben tartható. Az állat egyébként nemcsak az emberekre jelent veszélyt, hanem komoly károkat tudnak okozni a természetes élővilágban is.

Veszélyes lehet

A természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe. A kezdetben terráriumban tartható teknős jelentős méretűre növekedhet (a most megtalált példány testhossza is eléri a 70 cm-t) és egyre nagyobb fenyegetést jelent a gazdáira nézve, ezért egyre kevésbé szívesen látott tagja a családnak.

Rossz döntés

Ekkor döntenek úgy a felelőtlen gazdák, hogy a természetben engedik szabadon egykori kedvencüket. Az ilyen esetek mellett már sikerült megfigyelni, hogy a természetvédelmi őrszolgálat által befogott aligátorteknős a befogást követő napokban több tucat tojást rakott le, így felmerült annak gyanúja is, hogy a szabadon engedett példányok esetenként szaporodásra is képesek lehetnek.

Nemzeti park segít

Amennyiben szabadon engedett aligátorteknőst találunk, úgy járunk el a legjobban, ha értesítjük a megtalálás helye szerinti Nemzeti Park Igazgatóságot, aminek területileg illetékes természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet.

Sérülést okozhat

Amíg ez megtörténik nem érdemes megfelelő eszközök nélkül kísérletezni a befogással, mert meglepő hajlékonyságának köszönhetően az állat harapásával könnyen sérülést okozhat. A befogott teknősök chipet kapnak és ezt követően hivatalos engedélyeztetés után állatkertekbe, teknősparkokba kerülnek elhelyezésre.

Félelmetes esetek

Ahogy írtunk róla, horvát sajtó beszámolói szerint először egy a tengerben fürdőző nő hátát harapta meg egy teknős, és akkora sebet ejtett, hogy össze kellett varrni a harapás nyomát. Néhány nappal később egy férfi lett figyelmes egy körülbelül 50 kilogrammos agresszív teknősre, amikor hat hónapos gyerekével játszott a vízben.

Veszélyben érezhette magát

Szakértők szerint egy álcserepesteknősről lehet szó, amely nagy számban él az Adriai-tengerben, támadni viszont csak akkor szokott, amikor veszélyben érzi magát. A sekély vízbe is csak akkor úszik, ha bajba kerül – írja a hvg. Az álcserepesteknősök akár kétméteresre is megnőhetnek, tömegük pedig meghaladhatja az 500 kilogrammot is. Erős álkapcsuk középen horogszerűen hajlott, így képesek komoly sebet ejteni.

Kiemelt kép: BPNP.hu

Exit mobile version