Site icon Balaton Környéke

„Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?” – halálra verték a borászt a vendégmunkások Badacsonyban, elítélték a tetteseket

Öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék nem jogerősen azt a két férfit, akik 2018-ban Badacsonyban bántalmaztak egy borászt, aki a helyszínen meghalt.

Vendégmunkások mulattak a Balaton partján

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 2008 szeptemberében munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt férfi egy születésnapi buli után úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért tavaly szeptember 8-án, éjfél után kocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas férfi vezette.

Szabálytalanul álltak be egy parkolóba

A férfiak a település központjába mentek, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A fiatal borász éppen a parkolóban gyalogolt a három ismerősével, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a fiatal férfi megállt az autóval szemben, amely így nem tudott továbbmenni.

Ütni kezdték a borászt

A férfiak ekkor kiszálltak a járműből, és a borászt, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték. A fiatalember nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy „Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?”.

Itallal kínálták

A támadói ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt egyikük még itallal is kínálta volna a fiatalembert, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a borász újabb bántalmazásához vezetett.

Rátámadtak a borászra

A borász társaságában lévő nő próbálta megnyugtatni a támadókat, hogy megakadályozza a további verekedést, a borásznak pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távoztak volna, mindketten a borászra támadtak, majd addig ütötték és rugdosták, amíg mozgott.

12 ütés érte a borászt

A számára is ismeretlen szívbetegséggel rendelkező férfit 12 kis és közepes erejű ütés érte, és ezek, valamint a pszichés stressz is hozzájárultak a halálát okozó keringési rendellenességhez.

11 szakértői vélemény

Az ügyben a bíróság 11 különböző szakértő véleményét hallgatta meg, a végső álláspontot az Egészségügyi Tudományos Tanács közreműködésével alakították ki.

5 és fél év börtön

Az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértésben és garázdaságban, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Ezért őt öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, és nyolc hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől.

További ítélet

Cinkostársa öt év börtönt kapott társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés és garázdaság miatt. A két férfit emellett több mint 1,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság. A bírói indoklás szerint a borász bántalmazása áttételesen és közvetetten volt kapcsolatban halálával.

Fellebbeztek az ítélet ellen

A döntés ellen a vádlottak és védőik felmentésért, míg az ügyész a középmértéket megközelítő, a jelenleginél súlyosabb büntetésért fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a gyilkosság után – Forrás: police.hu

Exit mobile version