Szeptembertől csak a főállású egyéni vállalkozók maradhatnak ebben az úgynevezett kata kedvezményes adózási formában. Viszont cégeknek ők sem szolgáltathatnak semmit. Ha mégis ezt teszik, ők is bukják a katát.

Benyújtották a törvényt

Benyújtotta a parlamentnek a kisadózás új szabályairól szóló törvénytervezetet a kormány. A parlament kivételes sürgősségi eljárás keretében már kedden meg is szavazhatja. Szeptember elsejétől pedig hatályba is léphet. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva, a címlapunkon bármikor eléred.

A taxisok kivételt képeznek

A legjelentősebb változás, hogy a kata a jövőben csak a magánszemélyek számára nyújtott szolgáltatást vagy terméket értékesítő egyéni vállalkozók számára lesz elérhető. A taxisok kivételt képeznek, ők továbbra is igénybe veheti ezt az adózási formát.

Ők kerülnek ki a körből

Lényegében például az újságírók, operatőrök, könyvkiadónak dolgozó szellemi szabadfoglalkozásúak, tolmácsok, fordítók kikerülnek ebből a körből.

Ők maradnak a körben

A fodrászok, kozmetikusok, pedikűrösök, masszőrök, duguláselhárítók vagy éppen a szobafestők továbbra is csak 50 ezer forint adót fizetnek majd be havonta az államkasszába.

Fura helyzet

Ez persze azt is jelenti, hogy az a mester, aki egy magánszemélyhez megy ki hibaelhárítás céljából, ő továbbra is katázhat, de ha már egy irodában szerel, akkor már ki is került ebből az adózási a körből.  

Nyilatkozniuk kell a vállalkozónak

A jogszabálytervezet szerint minden érintett vállalkozásnak nyilatkoznia kell majd az adóhatóság felé arról, hogy megfelel-e az új feltételeknek, és kisadózó tételes adóalanyként folytatja-e majd. Erre augusztus elsejétől augusztus 25-ig lesz lehetőség, azzal, hogy aki ez utóbbi dátumig így nyilatkozik, szeptember 1-től katásként adózhat.

120 ezer vállalkozót érint

Ez nagyjából 100-120 ezer vállalkozó számára jelent változásokat, de továbbra is kedvező adminisztrációjú és kedvező adózású megoldást, egészen a 18 millió forintig emelt bevételi összeghatárig.

Büntetőadó is lesz

Ha egy katázó évi 3 millió forint feletti összeget számláz egy ügyfélnek, akkor az efölötti összegre 40 százalékos büntetőadót kell megfizetni.

Ők is kikerültnek a körből

  • a mellékállásban dolgozó rokkantak és a nevelőszülők mellett,
  • a saját tulajdonú ingatlanbérbeadásból jövedelmet szerzők is.
  • Mindazok, akik a bt.-jükkel választották a katás adózást.
  • akit adószámtörléssel vagy felfüggesztéssel sújtott az adóhatóság a bejelentés évében, vagy a megelőző 12 hónapban, az nem választhatja a katás adóalanyiságot. 
  • a számla- és nyugtaadás elmulasztásáért, feketemunkás foglalkoztatásáért, illetve igazolatlan eredetű áru forgalmazásáért megbírságolt vagy jövedéki bírsággal sújtott katás vállalkozások,
  • a naptári év utolsó napján több mint 100 ezer forint végrehajtható adótartozással rendelkező korábbi katás vállalkozások.

Tiltakozni kell ellene

Mindenképp tiltakozni kell a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata új tövénymódosítása ellen. A bújtatott foglalkoztatást ellenőrzésekkel kell kiszűrni, nem pedig az összes katást büntetni – nyilatkozta a Növekedés.hu kérdésére Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva, a címlapunkon bármikor eléred.

Kiemelt kép: illusztráció