Site icon Balaton Környéke

Tragédiába fulladt a Veszprém-rali, meghalt a 47 éves raliversenyző

Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát.

Fának csapódtak

A tájékoztatás szerint az első, kislődi gyorsasági szakaszon az 50-es rajtszámú Nemes Csaba – Nemes Richárd kettős autója fának csapódott. A versenybalesetben a pilóta, Nemes Csaba a helyszínen életét vesztette, a navigátort további kivizsgálásra kórházba szállították.

Megemlékezés lesz

A tragikus eseményt követően a versenyt a rendezők megállították, az elhunyt pilóta tiszteletére 13 órától a Veszprém Arénánál megemlékezést tartanak – írja a Bors.

Együttérzés

A közleményben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége, a verseny rendezősége, a versenyzők, a csapattagok és a ralis társadalom minden tagja nevében együttérzésüket fejezték ki a 47 évesen elhunyt versenyző családjának.

Megállt a szíve a Dunakanyar Rallyn

Az élet olykor nem azt az utat szánja, amit az ember eltervez, és átíródik az itiner. Ez történt Szilágyi Richárd debreceni navigátorral is, akihez a Dunakanyar Rally pályabejárása közben mentőhelikoptert riasztottak, mert megállt a szíve.  

Kritikus állapotban volt

Hosszú és többszöri újraélesztés után kritikus állapotban szállították a fővárosi kórház intenzív osztályára, ahol napokon át küzdött a szervezete, és az orvosok semmivel sem tudták biztatni a hozzátartozókat.

Éber kómában  

Ricsi napokig élet-halál között lebegett, azonban szervezete nem adta fel a harcot, és dacolva az orvosok által prognosztizált csekély esélyekkel, végül legyőzve minden nehézséget (napokig feküdt lázasan, lélegeztetőgépen, hűtőtakaróval ellátva), hatalmas élni akarásának köszönhetően sikerült a szervezetének felülkerekednie minden nehézségen. A hosszas újraélesztés következtében azonban oxigén hiányos állapot lépett fel, ami miatt kómába került, és azóta is éber kómás állapotban van.

Debrecenben kezelik

A 2021-es bajnokság egyik kategória-bajnok navigátora azóta is egy debreceni ápolási osztályon fekszik. Intenzív rehabilitációra lenne szüksége, ám Magyarországon nincs olyan intézmény, ahol fogadnák.

Nem tud kommunikálni

Bár az éber kóma május óta fennáll, három hét után le lehetett venni a lélegeztetőgépről, környezetére is reagál, ám kommunikációra egyelőre sajnos nem képes – olvashattuk a Együtt Ricsi gyógyulásáért Facebook-oldalon.

Első gyermeküket várják

Szilágyi Richárd felesége várandóssága kilencedik hónapjában jár. Mindennap a férje mellett van, együtt várják első gyermeküket, és mindenki legnagyobb vágya, hogy apa és lánya találkozhasson.

Németországban kezelhetnék

Krisztina felvette a kapcsolatot egy németországi klinikával, ahol – leletei alapján – fogadnák Ricsit. Mint kiderült, hasonló állapotban levő betegeknél reménykeltő eredményeket értek el.

Kiemelt kép: Nemes Csaba – Forrás: Facebook

Exit mobile version