A nyolc fős társaság együtt autózott haza egy balatoni pihenőről, amikor éppen a simontornyai vasúti átjáróhoz értek. Itt azonban a hatalmas dugó miatt csak araszolva haladtak a kocsik. A történetet a Facebookra megíró Melinda már éppen túljutott a sorompón, barátjuk, Gyula pedig a sínek másik oldalán ragadt.

Dudálásra lettek figyelmesek

„Megbeszéltük, Simontornyán ebédelünk. Mi mentünk elől, étterem balra, index, parkolás. Gyula 2-3 autóval mögöttünk. Egyszer csak dudálás. Még egyszer, még egyszer…” – írta az asszony közösségi oldalán.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Bennragadt

„Mire feleszméltünk: a Gyula előtti autó vezetője nem győződött meg arról, hogy a vasúti átjárót el tudja-e hagyni az előtte araszolóktól vagy nem. Utóbbi történt”.

Öten ültek az autóban

A kocsi és a benne utazó öt ember így a sorompók közé szorult, hiába dudáltak neki, semmit nem reagált. Végül aztán barátjuk, Gyula avatkozott közbe.

Kiugrott az autóból

„Gyula kiugrott az Audiból, odarohant a síneken veszteglő kocsihoz, kiált neki: Gyere hátra!! Ő ugyanis azonnal hátratolatott, hogy helyet adjon a bajban lévőnek. Tolatás, sorompó letörés, majd másodpercek alatt sebességgel átrobogott előttük a vonat” – írta a nő.

Öt ember életét mentette meg

Melinda barátja bátor tettével öt ember életét mentette meg. A nő nagyon büszke Gyulára. ”Végtelenül büszkék vagyunk rád, Gyula! Te voltál a leggyorsabb, aki ezt a katasztrófahelyzetet felmérte és cselekedni is bátor volt, hogy megelőzze! Pedig voltunk egy páran a kereszteződésben”.

Baleset Keszthelyen

Július végén, Keszthelyen, egy autó ütközött vonattal, az Entz Géza sétánynál. A Mávinform a baleset után azt írta, hogy a Déli pályaudvarról Keszthelyre tartó Balaton InterCityvel ütközött össze a személygépkocsi, egy Andráskereszttel jelzett átjáróban. A vonaton senki sem sérült meg.

Ebben az autóban utazott a testvérpár

Forrás: Facebook/MÁV

Meghalt a 16 éves utas

Az autóban egy győri testvérpár utazott. A gépkocsit vezető nő a balesetben súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte a szombathelyi kórházba, míg a 16 éves öccse meghalt.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció