Site icon Balaton Környéke

Tízezer indulónál is több résztvevőre számítanak a Balaton-átúszás szervezői, rossz idő esetén itt vannak a pótnapok

Idén több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson, amelyre a tervek szerint július 20-án, szombaton kerül sor. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.

Rengeteg nevezés

Eddig az ország 800 településéről érkezett előnevezések száma már meghaladta a hatezret. Az egyedülálló nyíltvízi úszóesemény nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó nyári program: jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

5,2 km-es távolság

A nevezők 41 százaléka nő, miközben az első Balaton-átúszásokon mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya, ez mára megtízszereződött. A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között a klasszikus 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es féltávot, vagy a SUP-os Lidl Balaton-áthúzást.

Úszófolyosó

„A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a 130 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Több mint 1000 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára” – mondta Máth István versenyigazgató.

1 óra alatt van a rekordidő

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

Tartaléknapok

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal – július 18-án, csütörtökön délben – adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Kiemelt kép: Balaton átúszás 2022-ben – Forrás: MTI/Vasváry Tamás

Exit mobile version