Site icon Balaton Környéke

Tengeralattjáró a Balaton mélyén, de senki sem találja

1939-ben létrejött egy alapítvány, amely a Balatonban elsüllyedt állítólagos tengeralattjárót akarta megkeresni. A világháború azonban közbeszólt, de nézzük, mit lehet tudni erről a legendáról.

Tengeralattjáró a Balatonban

Szinte biztosnak látszik, hogy próbálgattak egy búvárhajót a Balatonon. 1905-ben kerülhetett a vízre, vízbe. Az akkori parlamentbe Zircről bekerült képviselő, Udvary Ferenc találmánya ugyanis állítólag úszott – írja Tóretro.

Friss hírek a Balatonkörnyéke-ról.

A 20. század elején járunk

Még 1904 elején alakult meg egy részvénytársaság, elsősorban Meszlényi Pál függetlenségi képviselő tőkéjével, mely Udvary találmányának gyakorlatba ültetését tűzte ki célul. A hajóról annyit lehet tudni volt benne egy négyhengeres motor és egy akkumulátor.

Olyan gyorsan ment volna, mint egy autó

Kevés cikk jelent meg róla, de az építője az tervezte, hogy akár 60 km/h óra sebességgel halad majd. Ez szuperszónikusnak tűnik, hiszen az első valóban úszó tengeralattjáró 10-zel tudott csak menni.

Volt főpróba

Az új járművel végzett kísérletek sorában az 1905 tavaszán, a Hévízi-tóban végrehajtott volt az első, mely a kis vízterület miatt igazán csak egy merülőpróba volt. A hivatalos főpróbára 1905 július 22-én, Keszthely kikötőjében került sor.

Pár métert tett meg

Ekkor a csodahajó néhány métert már képes volt haladni is, mielőtt az egyik hengere léket kapott és az egész jármű a Balaton mélyén landolt. Szerencsére a Dinger nevű főgépész és a három embere még időben elhagyta a süllyedő hajót. Szintén vakszerencse, hogy az eseményről tudomást szerzett helyi csónakázó egyesület tagjai a közelben voltak, és ki tudták menteni őket.

Irány Balatonboglár

A kiemelt és kijavított hajót még valószínűleg abban az évben újra vízretették, és ezúttal egészen Balatonboglár közeléig jutottak vele. Az újabb balesetet újra motorhiba okozta.

Menekülés

Mivel a hajó ekkor a víz alatt tartózkodott, így  – más kiutat nem látván – Udavryék magára hagyták azt, és úszva menekültek a felszínre. A képviselő ezután többet nem próbálkozott a Balatonban.

Évekkel később készült el egy működő hajó

Ami viszont biztos, hogy az első magyar működő tengeralattjáró 1909-ben épült meg Fiuméban, azaz a mai Rijekában.

Címlapfotónkon látható tengerlattjáró pusztulása

Címlapképünk az SM U-23-as haditengerészeti tengeralattjáró. Az I. világháborúban megtámadott egy olasz csapatszállító hajót, de az kikerülte a torpedókat. Utána a Memfit kísérő olasz torpedónaszád, az Arione megpróbálta legázolni a tengeralattjárót. Az U-23 idejében le tudott merülni. Az Arione azonban ekkor mély vízibombákat dobott le és az általa vontatott aknasárkány is elérte a tengeralattjárót, mely felrobbantotta a búvárnaszád tartaléktorpedóit is. A robbanást a tengeralattjáró legénysége közül senki sem élte túl.

Egy másik háborús tengeralattjáró

Friss hírek a budapesti agglomerációban élőknek a BudaPestkörnyéke.hu-ról.

Exit mobile version