Site icon Balaton Környéke

Szigligeti otthonában, elszegényedve, súlyos betegen élte élete utolsó időszakát Szeremley Huba, az egykori borászt Ábrahámhegyen temetik el

Nem sikerült Szeremley Hubának halála előtt tisztára mosnia a nevét. Valaha az ország egyik leggazdagabb embere volt, a hét végén mégis elfeledve, elszegényedve halt meg szigligeti otthonában.

Elszegényedve halt meg

Egy időben az ország egyik leggazdagabb emberének számított Szeremley Huba, mégis elszegényedve halt meg szombaton szigligeti otthonában. Az utóbbi években már súlyos betegséggel küzdött az egykori borász. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Papot hívtak hozzá

Szeremley Huba fia, László éppen Szigligetre készült látogatóba, amikor a nővére telefonon közölte vele a szomorú hírt. „Előző nap papot hívtunk édesapámhoz, mert lehetett sejteni, hogy ez bekövetkezik. A felesége elmondása szerint megtalálta a lelki békéjét” – mondta fia a Blikknek.

Évek óta nem borászkodott

„Szerencsére nem kórházban feküdt, hanem otthon, így a szűk család el tudott búcsúzni tőle. Nagyon megható volt, hogy édesapám halála után több száz szívszorító üzenetet kaptam, melyekből kiderült, hogy milyen sokan szerették őt. Bár évek óta nem vett részt a borászat munkájában, megőrzünk néhányat abból, amit még ő palackozott” – mondta Szeremley László.

A vádlottak padjára került

Az egykori sztárborász régóta harcolt a gyilkos kórral, és a gyógyulásának az sem használt, hogy bűnszövetségben, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt került a vádlottak padjára. 

A becsületéért is harcolt

Olyan súlyos beteg volt, hogy nemhogy a tárgyalásra, de még az orvosához sem tudott elmenni. Ennek ellenére Szigligeten szinte mindenki tudta, hogy Szeremley Huba nemcsak a gyógyulásáért, de a becsületéért is harcol.

Mindenét elvesztette

„Amikor nem tudta fizetni a hiteleit, elvesztette a balatoni házát, a birtokait. Visszaéltek a nevével, büszke ember volt, persze, hogy belebetegedett, ez vitte őt végül a sírba” –mondta egyik ismerőse.

Csak enni kelt fel

Szeremley Huba korábban arról beszélt, hogy magára maradt, a barátai többsége elhagyta. Naphosszat ágyban feküdt, csak enni kelt fel. Haláláig hangoztatta ártatlanságát.

Ábrahámhegyen temetik el

Szeremley Huba testét elhamvasztják és katolikus szertartás szerint Ábrahámhegyen temetik a szülei mellé.

2015-re semmije sem maradt

A borász karrierje csúcsán az ország leggazdagabb emberei közé tartozott. 2002-ben 15 milliárd, míg 2010-ben 21 milliárd forintra becsülték a vagyonát. Ebből a pénzből egyre kevesebb lett 2014-ben, 2015-re pedig szinte semmi sem maradt a fényűző életéből.

Meglepő ötletei voltak

Amikor mindenki eladni akart, Szeremley pont akkor vásárolt szőlőültetvényt, ahol olyan fajtákkal akart foglalkozni, amelyek már rég a feledésbe merültek. Érdekelték a régi fajták, a Kéknyelű és a Budai Zöld vagy a Bakator és más ismeretlen újak, mint például a Zeusz. Az összefogásban hitt, és a legnépszerűbb bora, a Szemelt Rizling is a badacsonyi termelők összefogását hirdette. A minőséget hirdető magyar borászok egyesületének, a Pannon Bormíves Céhnek alapítója volt.

Meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással

Az ország egyik leggazdagabb emberének a vagyona akkor lett semmivé, amikor Szeremley ellen 2015-ben nyomozás indult a brókerbotrány miatt. A badacsonyi borász és társa ellen csalás miatt nyomoztak, ugyanis az volt a vád, hogy károsultaktól csaltak ki pénzt. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép:

Exit mobile version