Site icon Balaton Környéke

Sírva fordult lánya halála miatt megvádolt fiatalokhoz a gyászoló anya, a két férfi egy baleset után nem hívott segítséget a 24 éves Melanihoz Várpalotánál

Meghalt egy fiatal nő Várpalota közelében tavaly tavasszal, amikor kizuhant az őt szállító, balesetező autóból. Később a sofőr és a másik utas hallgatott arról, hogy a nő is az autó utasa volt. Meláni édesanyja csütörtökön sírva fordult a gyereke halála miatt megvádolt két fiatalhoz. A gyászoló asszony 24 éves lánya Várpalotánál halt meg azért, mert a baleset után nem hívtak hozzá segítséget. 

Részegen vezetett

A vádirat szerint a 30 éves elkövető és 24 éves barátja 2023. március 18-án éjszaka egy Várpalota közeli község szórakozóhelyén italozott. Az ügy sértettje, egy fiatal nő is itt töltötte az estét. Az ittas férfiak hajnalban úgy határoztak, hogy kocsival mennek haza Várpalotára, és a lány is velük tartott.   A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Árokba csapódott

A 30 éves sofőr elindult Várpalota felé, a megengedettnél gyorsabb, mintegy száz kilométeres sebességgel letért az útról és az árokba hajtott. A jármű az árok falának ütközött, többször átfordult, és a tetején állt meg.

Kizuhant az autóból

A hátul ülő nő, aki nem volt bekötve, kizuhant a járműből, míg a két elöl ülő és biztonsági övet használó könnyebb sérülésekkel szállt ki az összetört gépkocsiból. A két férfi a helyszínen megálló és segíteni akaró emberek elől elhallgatták, hogy az autóban rajtuk kívül más is utazott, és elküldték őket, majd miután egy szemtanú bejelentést tett, a kiérkező rendőröknek és tűzoltóknak sem mondták el, hogy egy utas is velük volt.

A helyszínen meghalt

Sőt, amikor rátaláltak a rendőrök a súlyosan sérült Melánira, akkor is azt állították, hogy nem velük utazott és nem tudják kicsoda. A fiatal nő a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az áldozat szülei reggel kapták az életüket összetörő hírt, miszerint Melánia életét vesztette. A gyászoló házaspár ezután járt utána a baleset részleteinek. Ekkor derült ki, hogy a becsapódás után nem sokkal egy kocsi állt meg a roncs mellett, a benne ülők felajánlották a segítségüket.

Ebben az autóban utazott Melani és a két fiatal

Forrás: deltahirek.hu

Súlyos büntetést adna a két fiatalnak.

Az ügyészség börtönbe küldené a halálos balesetet okozó 30 éves sofőrt. Melánia anyja azt szeretné, ha súlyos büntetést kapna a sofőr és a barátja is. A nő megrendülten idézte fel a tárgyaláson, hogyan találtak rá gyerekére a tragikus baleset után. „Magzatpózban feküdt a kislány a bokorban, aki, ugye, még élt…” – tett sírva tanúvallomást a bíróságon az anya, hangzott el az RTL-en.

Elfelejtette, hogy volt egy utas az autóban

Az ügyészség börtönbe küldené a halálos balesetet okozó 30 éves sofőrt. Ő korábban azt vallotta: sajnálja, ami történt, de azt állította: nem tudott volna segítséget hívni, mert nem találta a telefonját, és csak később jutott eszébe, hogy hátul is ült valaki a kocsiban. A per októberben folytatódik.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: deltahirek.hu

Exit mobile version