Site icon Balaton Környéke

„Sérül a tájjelleg, akár Budapest környékén is lehetne” – Nem kapott engedélyt a tihanyi lakókomplexum

Országos jelentőségű természetvédelmi területen szerettek volna lakókomplexumot építeni Tihanyban, azonban egyelőre a projekt megakadt, mert a zöldhatóság nem adta ki az engedélyeket a beruházáshoz.

Tiltakoznak a helyiek

Tihanyban, a Kenderföldek elnevezésű területre – ami természetvédelmi terület is – terveztek építeni három épületből álló, háromszintes lakókomplexumot és hotelt – írja az Átlátszó. A helyiek körében a beruházás nagy felháborodást váltott ki, száznál is több tiltakozólevelet küldtek a helyi kormányhivatalnak. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva!

A vállalkozó szerint nem zavarja a tájképet

Korábban a beruházó által fizetett vizsgálati dokumentáció azt állapította meg, hogy építkezésnek jelentős környezeti, vagy tájképi zavaró hatása nem lesz.

Nagyon sok észrevétel

A Veszprém Megyei Kormányhivatal a sok beérkezett észrevétel miatt 45 helyett, 80 nap alatt döntött – írja a Telex.

Egyelőre nem kaptak engedélyt

A döntés értelmében megakasztják a beruházás engedélyeztetését mivel az épületek nem illenek bele a tihanyi tájba.

Újabb hatásvizsgálat

Az indoklás hozzáteszi, hogy „a tervezett tevékenység megvalósítása esetén tájvédelmi szempontból jelentős környezeti hatás feltételezhető”, ezért környezeti hatásvizsgálati lefolytatását kérik. Itt meg kell majd vizsgálni a tervezett épületek és a hozzájuk tartozó parkolók tájba illeszthetőségét. Megállapították, hogy az építmény terveit akár egy Budapest környéki háttér elé is be lehetne illeszteni.

Akár az agglomerációban is lehetne

„A látványterv háttere könnyen cserélhető lenne bármely pl. Budapest környéki településre” – írták.

Most kell megvédeni a tájat

Ezentúl valós veszélyt jelent a tájjelleg sérülése, legrosszabb esetben a táj degradációja, amely utólag nem orvosolható.

Elvárások is vannak

A hatóság több elvárást is megfogalmazott: A vízilétesítményekre vízjogi létesítési, majd üzemeltetési engedélyt kell kérni, rendelkezni kell a vízellátásra, valamint a szennyvizek és a csapadékvizek elvezetésére vonatkozó közmű nyilatkozatokkal, továbbá, hogy a fakivágás és cserjeirtás, illetve faegyedek telepítése csak végleges természetvédelmi engedély birtokában, az abban foglalt feltételek szerint végezhető el.

Nincs már mélygarázs sem

A kormányhivatal annak ellenére akasztotta meg a beruházást, hogy korábban már enyhítetteka terveken, például kivették belőle a mélygarázst.

Tiltakozások

Ahogy a Balatonkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a tihanyi rév környéki lápos területet féltik a helyiek, tüntetést is szerveztek. Azt szeretnék elérni, hogy egyrészt Tihany ne legyen város. Másrészt maradjon érintetlen a lápos, nádasos rész. Harmadrészt, őket is kérdezzék meg a tervezett beruházások előtt. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva!

Kiemelt kép: Tervezett beruházás – látványterv – Forrás: Építészfórum

Exit mobile version