Döntött a bíróság a balatonalmádi városházán kirobbant megfigyelési botrány ügyében. Jogerősen 600 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották a város korábbi vezetőjét, aki a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtett kamerával és mikrofonnal követte nyomon, mi történik a jegyző irodájában. A felvételeket a telefonján nézegette.
Riasztószerelés közben bukkantak a kémeszközre
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tiltott adatszerzés bűntette miatt indított nyomozást, miután tavaly márciusban egy rejtett kamerát találtak Balatonalmádi jegyzőjének irodájában. Bercsényi László, a település jelenlegi polgármestere számolt be arról, hogy a technikai eszközre a hivatal riasztórendszerének kiépítése közben bukkantak rá a szakemberek. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.
Feljelentést tett a polgármester
A kamera egy UTP-kábelre volt rákötve, így folyamatosan biztosította a hálózati kapcsolatot. A polgármester az eset után azonnal feljelentést tett, a rendőrség pedig gyanúsítottként hallgatta ki a város egyik korábbi vezetőjét.
Telefonján nézte a felvételeket
A Veszprémi Járásbíróság friss büntetővégzése szerint a volt városvezető még polgármesteri ideje alatt adott utasítást a kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközök beszerzésére és titkos telepítésére. A cél egyértelműen a hivatalban lévő jegyző megfigyelése volt. A kivitelezők a kameramodult és a mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájában rejtették el.
Megdöbbentő részletek
A volt polgármester távoli hozzáféréssel rendelkezett a kamerához a saját okostelefonján keresztül. 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal játszotta vissza és nézte meg a felvételeket (bár esetenként több hónapos kihagyásokkal). Bár később a visszajátszásokat abbahagyta, a technika tette a dolgát: a kamera egészen a 2025. március 28-i lebukásig folyamatosan rögzítette a jegyzői iroda mindennapjait.
Az ítélet
A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a város korábbi vezetőjét. A büntetővégzés jogerős.
A Jobbik volt politikusa vezette ekkor a várost
A fenti időszakban Balatonalmádit Kepli Lajos, a Jobbik korábbi parlamenti képviselője irányította. Kepli 2022-ben, hivatali idejének lejárta előtt mondott le a polgármesteri tisztségről, döntését akkor azzal indokolta, hogy összehangolt lejáratókampány indult ellene. A balatonalmádi városházi kémbotrány ezzel a bírósági döntéssel jogilag lezárult, de az eset még hosszú ideig beszédtéma marad a Balaton-parti településen. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.
Kiemelt kép: Ezen a helyen került elő a kamera – Forrás: Balatonalmádi polgármesterének Facebook-oldala
