A lakosság segítségét kérte a rendőrség annak az ismeretlen 10-18 éves fiúnak az azonosításában, akinek a csontmaradványait még 2019. december 16-án találták meg a dél-balatoni Szántódpuszta közelében. A csontok alapján gipszből elkészítették az áldozat arcát, ez alapján keresnek valakit, aki az elmúlt két évtizedben tűnhetett el – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Néhány csont került elő

Vajda Eszter, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a Szántódpusztánál talált maradványok koponyacsontból, pár fogból és bordából állnak.

Fiú lehetett

Az elsődleges szakértői vélemény szerint lány volt az elhunyt, de a genetikai vizsgálat eredményeivel megerősített újabb szakértői vélemény szerint fiúról, illetve férfiről van szó, aki az elmúlt két évtizedben veszthette életét.

Nem tudják ki az áldozat

Ellenőrizték az eltűnt fiúk, férfiak listáját, de ez alapján nem tudták megállapítani a személyazonosságot, ezért kérik a lakosság segítségét.

Szilikonarc

A rendőrség hivatalos oldalán megjelent felhívásban az emberi koponyacsont alapján rekonstruált emberi arc szilikonmintázatát is bemutatják.

Gombászók találták meg

Az emberi csontokra – amelyek alatt egy nejlonzacskó maradványai is látszottak – egy gombászó házaspár talált rá tavaly decemberben a turistaútvonaltól nem messze, egy bokros-fás területen.

A siófoki rendőrök dolgoznak az ügyön

Az ügyben a Siófoki Rendőrkapitányság folytat eljárást tavaly december óta az ismeretlen férfi személyazonosságának megállapítása érdekében.

Aki felismeri, telefonáljon

Arra kérik a lakosságot, hogy aki segíteni tud az elhunyt azonosításában, jelentkezzen náluk, hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, a Telefontanú 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámát, vagy a 112-es központi segélyhívó számot.

Kiemelt kép: Így nézhetett ki az a férfi, akinek megtalálták a csontjait – Forrás: Police.hu