Site icon Balaton Környéke

„Olyan kecskéket, juhokat, szamarakat és lovakat gondozunk, melyek már senkinek sem kellettek” – 130 állatnak segítenek egy siófoki menhelyen

Bajba jutott állatoknak segítenek a siófoki Dharma nevű menhelyen, ahol 130 állat etetését kell megoldania a szervezetnek. Az ott élő állatok ellátását eddig a Samsara nevű fesztivál segítségével tudta fedezni a menhely, de a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a rendezvény, a szervezet tartalékai pedig februárban kiürültek.

Bíznak idén is a látogatókban

Czinkóczky Csaba, a menhely alapítója nem mondott le az állatokról, és továbbra is védeni szeretné őket, annak ellenére, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került a siófoki szervezet. Bízik benne, hogy idén nyáron már nem lesz akadálya annak, hogy vendégeket fogadjanak, akár szállással – írja a Bors.

Siófok-Töreken várja a kemping az újrakezdést

Kitűnő hely a családosoknak

„Foglalkozunk gyerektáboroztatással, de családokat is fogadunk. A városi gyerekek nemigen találkoznak testközelből patásokkal, de nálunk erre lehetőségük van, és még a gondozásukról is sokat tanulhatnak. Ez életre szóló élmény lehet nekik” – mesélte a lapnak a tulajdonos, aki megunt állatokat fogadott örökbe. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megmentik az állatokat

A menhely alapítója arról is beszélt, hogy olyan kecskéket, juhokat, szamarakat és lovakat gondoznak, amelyek már senkinek sem kellettek. Ők befogadták az elárvult állatokat, a beteg példányokat pedig meggyógyították.

Nem kivételeznek

„Minket az sem érdekel, hogy valamelyik már tejet sem tud adni, ugyanolyan szeretetben gondozzuk” – mondta a férfi, aki azt is elárulta, hogy a 40 hektáros kempingfarmon szabadon mászkálhatnak az állatok, mivel mindannyian szelídek.

Odamennek a simiért

Mivel az állatok nem bántanak senkit, ezért nem is kell azokat elzárni a látogatóktól. Ennek köszönhető az is, hogy a vendégekhez maguktól odamennek egy kis simogatásért a kedves patások.

Közel van a tóhoz

A Dharma menhelynek egyébként nagyon jó a fekvése is, mivel egyrészt nagyon közel van a tóhoz, másrészt a helyről belátni a fél Balatont. Ugyanakkor a kempinghez nem csak a fürdés miatt érkeznek a vendégek, hiszen az állatfarmon kipróbálhatják a közösségi konyha élményét, és csodás kilátás mellett élvezhetik a barátságos állatok társaságát.

A tűzoltóknak őzet kellett menteniük

Mint megírtuk, a napokban egy kerítés rácsai közé szorult őzet kellett kimenteniük a tűzoltóknak Székesfehérváron. A szerencsétlen állat megpróbált kiszabadulni a fogásból, azonban az erőlködése során végighorzsolta az oldalát, és csak még jobban beragadt a rácsok közé.

Megmentették

A kiérkező Fejér megyei tűzoltók egy szállító boxot helyeztek az őz elé, majd nekiláttak a kerítés szétvágásához. Feszítővágóval szétnyitották a kerítést, és kimentették az őzet, amelyet a szállító dobozba helyeztek. Ezután a kifáradt őzet állatorvoshoz vitték, ahol az ellátást követően szabadon is engedték, hogy mihamarabb visszatérhessen a fajtársaihoz. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay

Exit mobile version