Site icon Balaton Környéke

Ököljog Fonyódon egy közlekedési vita során

A rendőrség felvétele

December 27-én 14 óra 53 perckor Fonyódon egy autó utasa és egy másik gépkocsi sofőrje között egy közlekedési szituációból adódóan nézeteltérés alakult ki. Miután félreálltak az egyik utas odament a másik sofőrhöz, majd háromszor ököllel arcon ütötte és belerúgott a kocsija oldalába, ami behorpadt.

Elfogták a támadót

A 48 éves nagykanizsai férfit a rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül a helyszín közelében elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Balesetek az északi parton

A Balaton északi partjáj a rendőrök összesen 31 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt vasárnap, amikor az ünnepek után haza felé tartottak az emberek. Összesen két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg.

Ittas vezetés

A múlt héten a Veszprém megyei rendőrök összesen 8 olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akiknél felmerült az ittasság gyanúja, közülük 1 sofőr anyagi kárral járó balesetet okozott.

2001 óta csökken a halálos balesetek száma

Az MTI adatbázisa szerint az elmúlt 19 évben érzékelhetően csökkent a halálos balesetek száma. A szomorú csúcsév 2002 volt, amikor 1429-en veszették életüket az utakon, tavaly ez a szám 602-re csökkent. A látványos javulás 2008-ban kezdődött, akkor esett 1000 alá az áldozatok száma.

Ezt mutatja a grafikon

Valószínűleg az autók lettek biztonságosabbak, mert az elmúlt 12 évben viszont szinte stganál a balesetek száma, bár azért enyhe mérséklődés itt is mutatkozik.

Legutóbb szenteste történt halálos baleset

Balesetben meghalt egy ember az M0-áson miután két személygépkocsi összeütközött az M1 autópálya felé vezető oldalon, Maglód térségében – írta december 24-én a police.hu. Egy másik ember is megsérült.

Egy meglepő felajánlás

Több mint 700 millió forintot ajánl fel kgfb-s ügyfeleinek a Groupama Biztosító, amely azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is. Az ügyfelek januárban és feburárban több lehetőség közül is választhatnak. Rendelkezhetnek arról, hogy a biztosító utalja át számukra a felajánlott összeget vagy kérhetik annak beszámítását a meglévő kgfb-szerződésük alapján fennálló díjfizetési kötelezettségükbe, de rendelkezhetnek arról is, hogy a biztosító az összeget jótékony célra használja fel az akció indulásáig kijelölt szervezet számára.

Exit mobile version