Site icon Balaton Környéke

Novák Katalin, köztársasági elnök is átúszta a Balatont, 10 ezren vettek részt az idei versenyen

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván.

10 ezer induló

„A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Legnagyobb verseny

A legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.

Rengetegen voltak a vízben

Fotó: MTI/Varga György

Célba érkezés Bogláron

SUP és féltáv

Közel ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, majd egy félkört megtéve, oda visszaérkező 2,6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával abszolválta a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.

Úszott a köztársasági elnök is

Az indulók között ott volt Novák Katalin köztársasági elnök is, aki férjével a hagyományos, teljes távú átúszáson vett részt. A férfiaknál Barabás Imre teljesítette elsőként az 5,2 kilométeres távot 1 óra 5 perc 37 másodperces idővel, míg a nők között Rohács Luca volt a leggyorsabb. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a köztársasági elnök videója az eseményről

Kiemelt kép: Novák Katalin köztársasági elnök az 5,2 kilométeres táv teljesítésére készül a 41. Lidl Balaton-átúszáson Révfülöpön – MTI/Katona Tibor

Exit mobile version