Site icon Balaton Környéke

Tavaly elmaradt, de idén nagy verseny lesz – Cigányprímások érkeznek Balatonfüredre

fotó: balatonfured.hu

Két korosztályban mérhetik össze tudásukat a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök az Anna-bál hetében Balatonfüred és a Hagyományok Háza közös prímásversenyén.

8 éve volt az első

A prímásversenyt először 2013-ban hirdették meg, és kétévente cigányprímások, valamint hagyományos népzenészek vehetnek részt rajta – írják a város honlapján.

Szólni fog a hegedű

Idén július 16-ig pályázhatnak a versenyre a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök. A szervezők már két – 8-15 év közötti és 16-35 év közötti zenészek – kategóriában várják a jelentkezőket, akiknek kötelező darabokat és szabadon választható zeneműveket kell előadniuk – tették hozzá.

A verseny és az Anna-bál

A muzsikusok július 27-én és 28-án, az Anna Fesztivál részeként egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen vesznek részt a zsűri és a közönség előtt. A díjazott prímások a verseny második napján 21 órakor gálaműsort is adnak a Gyógy téren felállított színpadon.

Virtuózok a zsűriben

 A zsűri tagjai Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása; ifj. Kállai Kiss Ernő, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása; valamint Roby Lakatos magyar hegedűvirtuóz.

Mikor lesz az idei Anna-bál

Július 31-én rendezik meg Balatonfüreden a 196. Anna-bált, az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartja a város. Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseménye tavaly a vírus helyzet miatt elmaradt, idén azonban az aktuális rendelkezésekhez igazodva megtartják a bált.

Klasszikus helyszínen

Az eseményt július 31-én, szombaton az Anna Grand Hotel díszes termeiben, patinás udvarában a jelenlegi járványügyi szabályozásoknak megfelelően rendezik meg.

Csak belépővel

A megszokott rend szerint zajlik majd a báli bevonulás és a bál szépe választás, megrendezik az utcabált is. A Gyógy-téren ezúttal nem lesznek asztalok, így a bálra sétáló jegyek nem válthatók, csak a hagyományos, a vacsorát is tartalmazó báli belépőket lehet igényelni.

Az Anna Fesztivál is nagy esemény Balatonfüred életében

Július 26-31. között zajlanak az Anna Fesztivál eseményei. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon Operagála lesz, amelyen világhírű darabokból csendülnek fel részletek, egy nappal előbb pedig a Magyar Állami Operaház művészei adnak műsort ugyanitt. Megrendezik a közkedvelt Szívhalászatot és idén kilencedik alkalommal a Hagyományok Házával közösen megtartja a város a prímásversenyt is. A legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Lesz kikből válogatni

A 196. Anna-bálon minden korábbinál több 18 éves bálozni vágyó balatonfüredi hölgy vesz majd részt, hiszen a város meghívta a patinás eseményre a tavalyi elmaradt bálra hivatalos lányokat is.

Exit mobile version