Site icon Balaton Környéke

„Mintha nem lett volna tüdőm” – így küzdött meg a koronavírussal a Balaton környéki polgármester

Betegsége után csak azt tudja mindenkinek üzenni Nagy István, Szécsisziget polgármestere, hogy aki még nem tette, az oltassa be magát. A politikus ráadásul nem is készülhetett fel a fertőzésre, mert a koronavírus kezdetben még nem mutatott nála tüneteket.

Elkapta a fertőzést

Nagy István szécsiszigeti polgármester elmondta, hogy húsvéthétfőn kapta meg az első oltását, azonban akkor még nem tudta, hogy közben megfertőződött a koronavírussal. A politikus kezdetben észre sem vette, hogy lebetegedett volna, hiszen nem mutatkoztak nála tünetek – írja a Zaol.

Nyugat-balatoni településen kapta el a vírust

Rosszul lett az oltás után

„Az oltakozáskor még semmi problémám nem volt. Másnap kezdtem rosszul érezni magam, de betudtam az oltás mellékhatásának” – mesélte a lapnak Nagy István, aki szerint a rosszullét csak ezután következett, a betegsége egyre csak erősödött. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ledöntötte a koronavírus

„Eltelt egy hét, nem javult az állapotom, ezért a háziorvosnál tesztet csináltattam, ami pozitív lett. A következő négy-öt nap nehéz volt, nagyon erős hidegrázást, izom- és ízületi fájdalmat éreztem, és mintha nem lett volna tüdőm, légszomjam volt, majd belázasodtam” – mondta a polgármester.

Elment a második oltásra

Nagy István azt mondta, hogy mire lejárt a karantén ideje, elérkezett a második oltás időpontja is. Megkérdezte háziorvosát, mi tévő legyen, de az orvos azt tanácsolta neki, hogy ha nem lázas, akkor menjen el és vegye fel a második oltását. A polgármester így is tett.

Kellett a második dózis

„A második oltás után már nem voltak tünetek, csak némi fáradtságot éreztem, viszont a szaglásom és ízérzékelésem ma sem a régi” – mondta a településvezető.

Elkerülhető lett volna?

Nagy István a történetéhez hozzátette, hogy mindenkinek, akinek az egészségi állapota engedi, javasolja az oltást, mert a vakcina felvételével és a védettség kialakításával mindez elkerülhető lett volna. Szerinte az oltás nemcsak az egyén, de mások életét is megmentheti.

Visszatért a munkába

A második oltása óta már két hét is eltelt, és a polgármester egészségi állapota jelentősen javult, így Nagy István már vissza is mehetett dolgozni a hivatalába. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bejegyzésben jelentette be, hogy túl van a betegségen

Kiemelt kép: Covid-osztály – Forrás: Facebook

Exit mobile version