Már négy hónap telt el Oszter Sándor halála óta, ám szerettei szívében a gyász és a fájdalom nem enyhül. A színész özvegy azóta sem tud bemenni a balatoni házba, ahol szívinfarktusban meghalt a férje.

Októberben halt meg Oszter Sándor

Tavaly októberben halt meg Oszter Sándor. A 73 éves színész felesége éppen felesége balatoni házában volt, amikor szívinfarktust kapott. Donatella karjai közt hunyt el. Rózsa Sándor megformálójának halálát családja azóta is próbálja feldolgozni, ám ez szinte lehetetlen. Donatella az év nagy részét balatonrendesi házukban töltötte már hosszú-hosszú évek óta, míg Oszter a diósjenői vadászkastélyban töltötte ideje nagy részét.

Donatella nem tudott visszatérni a házba

A színész rendszeresen látogatta zongoraművész feleségét. Bár Donatella hagyományosan a tavasz első napjain indult a Balatonhoz, ez az év más, hiszen még élénken él benne férje elvesztésének emléke, amely a balatonrendesi házhoz kötődik, így nem véletlen, hogy egyelőre nem tudott visszatérni oda.

A Balaton szerelmese

Valóban, Donatella a Balaton szerelmese, és már kora tavasztól a kertben tevékenykedik, rengeteg csodás virágot ültet, teraszán vendégeket fogad. A mindig nyüzsgő, vidámsággal teli ház azonban egyelőre üres. De vajon meddig?

Még nem tud oda menni

„Megyek majd a Balatonra, csak idén egy kicsit később” –mondta a zongoraművésznő a Blikknek.  Donatella erős nő, a férje volt a mindene, a szerelmük pedig legendás volt, amely minden próbát kiállt.

A szörnyűségre emlékezteti a ház

A szomszédok szerint a színész feleségét a ház arra emlékezteti, hogy milyen szörnyű dolog történt ott tavaly ősszel, ezért nem tud leköltözni szeretett házába. Oszter Sándor özvegyének lánya, Alexandra és unokája, Hunor ad elég lelki erőt ahhoz, hogy átvészelje ezt a pokoli időszakot.

Oszter Sándor pályafutása

Oszter Sándor a Rózsa Sándor című 12 részes filmsorozattal vált országosan ismertté 1971-ben, mindössze 23 évesen. Ismert filmszerepei: Hajdúk (1974), 80 huszár (1978), Napló gyermekeimnek (1984). Ő játszotta az Argo című film két részében a Tejesembert. 1971-től a Vígszínházba szerződött, majd 1976-tól szabadfoglalkozású volt. 1978–1989 között a Nemzeti Színházban játszott. 1989–1992, ismét az önállóságot választotta, de 1992-ben visszatért Nemzeti Színházhoz. 2008-ban a Békéscsabai Jókai Színház színésze. A Jászai Mari-díjat 1983-ban, a Kossuth-díjat 2013-ban vehette át.

Kiemelt kép: Oszter Sándor