Site icon Balaton Környéke

„Majd akkor fogok megnyugodni, ha kivégeztelek!” – fegyverrel fenyegette a gyalogosokat egy idős férfi a Balaton északi partján

Lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt korábban már elítélt 70 éves férfival szemben emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség, mivel a férfi tavaly Veszprém utcáin légpuskával, valamint riasztófegyverrel fenyegette a gyalogosokat. Az ügyészség szerint az elvált férfi a vele továbbra is egy lakásban élő volt feleségét is évek óta félelemben tartja.

Fegyverrel ijesztgetett

A vádirat szerint a részeg férfi odalépett két, járdán beszélgető fiatalhoz, megszólította őket, majd garázsából kihozott egy távcsővel felszerelt légpuskát. A fegyvert az egyikük fejéhez tartotta, és elzavarta őket. A menekülő fiatalok egy közeli fás részhez menekültek, ott elrejtőztek, de még hallották, ahogy a férfi előbb a légpuskával, majd egy gáz-riasztópisztollyal is a levegőbe lő. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az északi parton fenyegetőzött

Életveszélyes volt

Tavaly októberben a fenyegetőző egy gyalogos férfit szemelt ki magának, akit két alkalommal életveszélyesen meg is fenyegetett. Mindkét alkalommal a fegyvereivel hadonászott a 70 éves zaklató, miközben félelmetes kifejezéseket tett.

Halállal fenyegetőzött

Az első alkalommal a derekán lévő pisztolytáskából elővett egy forgótáras pisztolynak látszó tárgyat, melynek csövét áldozata fejéhez tartotta. A szerencsétlen férfi próbálta nyugtatni a fegyveres elkövetőt, aki erre azt mondta: „majd akkor fogok megnyugodni, ha kivégeztelek!”.

Azt mondta, fejbe lövi

A két férfi másnap ugyanott találkozott. Ekkor a fenyegetőző férfi ismét lenyúlt a pisztolytáskájához, és fejbelövéssel fenyegette meg az otthona felé igyekvő áldozatát.

Ilyen fegyverekkel fenyegetőzött a férfi

Lefoglalt fegyver – Forrás: Ügyészség

Volt nejét is fenyegette

A 70 éves férfi a vele továbbra is együtt élő volt feleségét is folyamatosan brutális módon fenyegette, zaklatta. Évek óta azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, széthasítja a fejét baltával, egyszer pedig még az egyik fegyverét is ráfogta, de emellett rendszeresen becsmérelte, szidalmazta a nőt.

Lefoglalták a fegyvereket

Az eljárás során a nyomozóhatóság a férfi lakásán számos fegyvert és fegyveralkatrészt foglalt le, amelyek között egy lőfegyver is volt. A korábban letartóztatásban volt férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, a bíróság által kijelölt lakást nem hagyhatja el, és nyomkövetőt kell viselnie.

Börtönbe kerülhet

Az ügyben fegyveresen elkövetett garázdasággal, lőfegyverrel visszaéléssel, többrendbeli zaklatással és kapcsolati erőszak elkövetésével vádolják a férfit, aki ellen börtönbüntetés kiszabására és a több mint 400 ezer forintos bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt az ügyészség. Az ügyészség emellett indítványozta a férfitól lefoglalt lőfegyver illetve valamennyi egyéb fegyver, fegyveralkatrész elkobzását. A döntést várhatóan a Veszprémi Járásbíróság fogja meghozni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Police.hu

Exit mobile version