Site icon Balaton Környéke

Közleménnyel bíztatja a siófokiakat a polgármester, de semmi konkrétum a Galerius fürdőről, csak, hogy nem bontják le

Június 21-től határozatlan időre bezárt a siófoki Galerius fürdő, miután nemrég kiderült, hogy a wellness központ rémes állapotban van. A polgármester most egy közleményben cáfolja, hogy elbontanák a fürdőt.

Nem tudni, mikor nyithat ki teljesen a Galerius

Siófok vezetése elkötelezett az iránt, hogy a város ne csak nyári úti célként funkcionáljon, hanem egész évben biztosítson kikapcsolódási lehetőséget az itt lakók és ide érkező turisták számára. E célból fontosnak tartjuk, hogy a 2006-ban épített Galerius Fürdő megfelelő színvonalú üzemeltetését biztosítsuk. – áll a polgármester közleményében. Lengyel Róbert azonban arról nem ír, hogy mikortól.

Elbontják a fürdőt?

A város által készíttetett szakértői vélemény szerint a fürdő állapota jelenleg nem alkalmas vendégek fogadására, mivel a biztonságos üzemeltetés feltételei nem adottak. A polgármester arról nem ír, hogy mégis akkor mikor nyithatják meg a fürdőt, de azt meglapítja: az online felületeken olyan hangulatkeltő megnyilvánulásokkal találkozott, amelyek arról szólnak, hogy a fürdő épülete ledózerolásra kerül, majd helyére társasházak kerülnek. 

A polgármester cáfol

A politikus azt ígéri, hogy nem bontják el a fürdőt, ezt „a leghatározottabban visszautasítja”. A városvezetés célja, hogy a szakértői vélemény kiértékelését követően megtalálják a legjobb megoldást arra, hogy a Galerius Fürdőt minél előbb újra a közönség rendelkezésére bocsáthassák, hogy minél több gyermek tanulhasson meg úszni, az egyéni és családos vendégeknek pedig tartalmas kikapcsolódásban lehessen részük és újabb pótolhatatlan élményekkel gazdagodjanak városunkban.

Bezárt a Galerius fürdő

Mint korábban beszámoltunk róla, Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester arról tájékoztatott, hogy nagyon komoly probléma áll a részleges nyitás hátterében. A városvezető egy interjúban arról beszélt, hogy a fürdő „rothad, pállik, roskad, rozsdásodik: ez megint sokba fog kerülni a siófokiaknak”. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szétmállott a tetőszerkezet

Lengyel Róbert elmondta, hogy a 2006-ban, az akkori fideszes városvezetés által építtetett fürdőt turistacsalogató létesítménynek szánták, azonban a másfél évtized alatt a hely úgy leromlott, hogy a mostani nyitásnál már ki se nyitották a belső medencéket a fürdőzők számára

Nem bírta a tetőszerkezet

„Anno kimaradt a tervekből, hogy a fokozott pára- és egyéb terhelésnek kitett fürdő tetőszigetelését milyen anyagokból kell megcsinálni” – magyarázta a múlt héten Lengyel Róbert, aki szerint a milliárdos fürdő úgy szétrohadt, hogy csak idő kérdése volt, mikor zár be a hely.

Gyenge volt a szigetelés

„Az az anyag, amit oda beépítettek és nyilván gondosan el is takartak, egy családi ház szigetelésére még tán alkalmas lenne, de egy fürdő esetében csak hitvány, olcsó férc. Csak ennek a javítása több tízmillióba kerül, s amíg el nem készül, a medencéket nem is lehet használni” – mondta korábban Lengyel Róbert.

Különleges volt a Galerius

A fürdő bezárása azért is nagy csapás, mert 2006 nyarán, amikor épült a hely, az egyik különlegességnek számított a Galerius, mert két medence is volt, ahol elérhető volt a közeli Nagyberényből hozatott termálvíz. A fürdő hat medencével rendelkezett, mára már egyik sem biztonságos.

1,2 milliárdot költöttek rá

A Galerius fürdőt még az előző, fideszes városvezetés építtette 1,2 milliárd forintból a városvezetés egyik cége 890 milliós bankhiteléből, 110 milliós megyei önkormányzati és állami támogatásból, a Strabag kivitelezésében. A milliárdos költséget már akkor sem értették az emberek: a fürdő túl sokba került, a hely a vasútmegálló mellé épült és a fürdővíz is nagyon drága volt.

Nem válaszolt a volt polgármester

A Galerius fürdővel kapcsolatos, súlyos problémák miatt a Népszava megkereste a volt fideszes polgármestert, Balázs Árpádot, azonban a korábbi településvezető nem reagált a lapnak. A kivitelező Strabag pedig azt válaszolta, hogy a projekt megvalósult, az elmúlt 15 év tapasztalatait pedig nem ismerik.

Exit mobile version