Site icon Balaton Környéke

„Közel 11 milliárd forint, ez az, amit az elkövetkező pár esztendőben a donneri városrészre kívánunk fordítani” – ezeket az épületeket újítják meg a Balatontól délre

Szita Károly Kaposvár polgármestere a napokban egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 11 milliárd forintból megújul a donneri városrész központja. Az építkezéseket már megkezdték, amelyek során elbontották pavilonsort a Jókai liget bejáratánál, de a jövőben újabb önkormányzati épületeket, udvari lakásokat terveznek felújítani.

11 milliárd a keret

„Tizenegymilliárd forintból valósul meg a donneri városrész rehabilitációja” – jelentette be Szita Károly polgármester a péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az első lépésként az Eszterházy-hidat újították meg, a jövőben pedig sok más épületet terveznek modernizálni – írja a Sonline.

Kaposváron építkeznek

Ezeket az utcákat újítják meg

Szita elmondta, hogy a tervek szerint a Bartók, a Nyár és a Zrínyi utca eleje is modernizálódik. Ehhez még azt is hozzátette, hogy az utóbbi elején található könyvtárból  a polgárőröknek alakítanak ki irodát. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megkérdezik a helyieket

A polgármester kiemelte, hogy a fejlesztések során ki szeretnék kérni a donneriek véleményét, és az ő terveik alapján kezdik meg a munkát. Még idén felújíthatják a Jókai liget felső részét, valamint a templom előtti területet is megújítják, de az egykori Áfész épület is új külsőt kaphat.

Már kellett ez a felújítás

„Küllemben, lakhatásban és közbizalomban is egy erős fejlesztési programot indítunk el” – mondta a polgármester. Szép Tamás, a donneri városrész önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy régi álma válik valóra a helyieknek.

Lebontották a pavilonsort

Legelsőként a pavilonsort bontották le, amely mögött a hajléktalanok által összehordott szemetet is összeszedték.

Örülnek az ott lakók

„A donneriek mindig is büszke lokálpatrióták voltak és itt lakóként nagy öröm számomra, hogy megújul a városközpont és a fejlesztések révén egyre több zöldterületet is kialakítanak” – mondta el Petes Tamás Tisza utcai lakó.

Udvari lakásokat is felújítják

A fejlesztések során nemcsak a közterületeket, hanem az udvari lakásokat is megújítják a donneri városrészben. Szita Károly ennek kapcsán elmondta, hogy a magántulajdonú házak esetében kisajátítási programot indítanak el, mert szeretnének megállapodni a lakókkal, hogy a jövőben itt is modern környezet fogadhassa az itt élőket. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a polgármester teljes bejegyzését

Kiemelt kép: Részlet a facebookos videóból

Exit mobile version