A XXIV. kisvasúti nap tartják Balatonfenyvesen szeptember 4-én, szombaton reggel 9 és délután 5 óra között.

Kistelepülésen lesznek a programok

Az idei kisvasúti napot a Balatonfenyves állomás felújítási munkálatai miatt rendhagyó módon rendezik meg. A rendezvény során délelőtt Somogyszentpálon, délután a Buzsákhoz tartozó Csisztafürdőn látják vendégül a résztvevőket színes programokkal.

A programok ingyenesek

A vendégek települések közötti utazását a MÁV-START Zrt. a menetrend szerinti vonataival biztosítja. A jegyek elővételben vagy a vonat indulása előtt válthatók meg. A programokon külön részvételi jegy nélkül lehet részt venni.

Megnyitó Balatonfenyvesen

A rendezvény ünnepélyes megnyitása 9:00-kor a kisvasút balatonfenyvesi állomásán. Indulás Somogyszentpálra a 9:23-kor induló 30812-es vonattal. Érkezés Somogyszentpálra 10:00-kor.

Program Somogyszentpál állomáson

Rövid séta a település központjába, ahol a szentpáliak vendégül látják a rendezvényen résztvevőket. Színpadi műsorok. Büfé (külön térítés mellett). A részletes programot ide kattintva olvashatja el, de egy fotóval mi is segítünk.

Délben irány Csisztafürdő

12:05-kor a Somogyszentpálról induló 30825-ös vonattal Balatonfenyves állomást érintve (újra egy kis vonatozás, a gyerekek élvezik) átvonatozunk Csisztafürdőre. Balatonfenyvesre 12:42-kor érkezik a menetrendszerinti vonat, majd ez a szerelvény 8 perc tartózkodás  után 12:50-kor elindul Csisztafürdőre.

A vendégeknek a vonatról le sem kell szállniuk

Indulás Csisztafürdőre a 12:50-kor induló 30864-es vonattal. Érkezés Csisztafürdőre 13:25-kor. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Program Csisztafürdő állomáson

Rövid séta a fürdő előtti térre, ahol a buzsákiak színes programokkal várják a rendezvényen résztvevőket. Színpadi műsorok. Éttermek, büfé (külön térítés mellett).

Csisztafürdő állomásról visszaindulási lehetőségek Balatonfenyvesre

15:35-kor induló (30853) vonat, 17:35-kor induló (30863) vonat, 19:35-kor induló (30851) vonat.

Nyáron indult újra

Közel két évtized után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút csisztai vonalán. A kedvelt gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így a Balatontól kellemes vonatozással közelíthető meg a híres buzsáki pihenőhely.

Féltucatnyi vonatpár

A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze a kirándulók nagy örömére – a MÁV közleménye szerint.

Vasúttörténelem

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Csisztafürdő az újjáépített vonalon lényegesen gyorsabban válik elérhetővé a Balaton-partról, mint közúton, és utazás közben az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, a kisvonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.