Site icon Balaton Környéke

Ellepték a fesztiválozók Zamárdit, őrült hangulatban startolt a Balaton Sound

Ötszáz négyzetméteres ledfallal felszerelt nagyszínpaddal várja a fesztiválozókat a szerdán megkezdődött a Heineken Balaton Sound Zamárdiban, ahol négy napon át a világ legjobb DJ-i lépnek a színpadokra.

Legjelentősebb vidéki fesztivál

Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a belföldi turizmus szempontjából Magyarország legjelentősebb vidéki fesztiváljának nevezte a Balaton Soundot. A közönség többségét, 70-75 százalékot magyarok adják, és a szervezők idén is mindent elkövettek azért, hogy a résztvevők egy igazi balatoni fesztivált élvezhessenek a parton.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Elindíthatja a szezont

Csákovics Gyula, Zamárdi független polgármestere elmondta: a nyári idegenforgalmi szezon egyelőre „döcögősen” indult, de reményeit fejezte ki, hogy a Balaton Sound elindítja a szezont. A fesztivál kezdetére egyre többen érkeznek, telnek meg a szálláshelyek.

A világ legjobb DJ-i

Filutás Anna, a fesztivál projektvezetője szerint a világ legjobb DJ-it listázó top százas névsorból húsz előadót sikerült elhozniuk a Balaton Soundra. A nagyszínpadon lép fel Hardwell, KSHMR, Tiesto, Armin Van Buuren, Vini Vici, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, a magyarok közül pedig Majka és a Halott Pénz is.

Hajnalig tomboltak a fesztiválozók

Forrás: Facebook/Balaton Sound

Elektronikus zene

Az elektronikus zene legismertebb művészei – Charlotte De Witte, Carl Cox, Joseph Capriati, Adam Beyer, Sam Paganini, Dubfire, Satori live, Artbat, Pan-Pot – a fesztivál B my Lake zónájában állnak színpadra.

Új helyszín

Emellett új helyszínnel is bővül a fesztivál, ahol naponta party brandek váltják egymást. Az első napot a Masquerade indítja, majd a következőkön a Next Level, a Rave Culture és a Q-dance veszi át a színpadot.

3 VIP helyszín

A fesztiválozókat három VIP helyszín – a nagyszínpadnál a 2200 négyzetméteres Las Vegas Casino Events VIP, a parton a Sunset Beach VIP, a B stage mellett pedig a Lost in Jungle VIP – várja, és a látványvilágot utcaszínház, valamint divat-designer bemutatók is fokozzák.

Óriási színpad

A 2500 négyzetméteres nagyszínpadon tíz méter magas és 60 méter széles háttérszerkezetre 500 négyzetméteres, 1978 panelból álló ledfalat építettek, amely 250 lámpából álló fénytechnikával nyújt virtuális élményt. A B stage felülete szintén 2500 négyzetméter, míg a Rádió 1 beach clubjánál 600 négyzetméteres stég nyúlik a Balatonba.

Tombolt a közönség

Forrás: Facebook/Balaton Sound

Veszélyhelyzet-jelző

Idén is számos önkéntes felügyel a fesztiválozók biztonságára, a Balaton Sound applikációban pedig lesz egy veszélyhelyzet-jelző gomb is, amellyel a vendégek jelezhetnek a szervezőknek.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

A legnagyobb elektronikus fesztivál

A Balaton Sound Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválja. A rendezvényre 2007 óta minden év júliusában kerül sor Zamárdi városában, a Balaton déli oldalán, közvetlenül a vízparton.

A Sziget Fesztivál Iroda szervezi

Eredetileg csütörtöktől kezdődően négy egymást követő napon tartott, később szerdától kezdve, öt napon keresztül zajlott a fesztivál. A fesztivált a Sziget Fesztivál produkciós irodája szervezi. Létrejöttében az EFOTT fesztivál játszott kulcsszerepet, melyet 2006-ban Zamárdiban rendeztek meg, és melynek helyszíne adta az alapötletet a szervezőknek.

Kiemelt kép: Balaton Sound – Forrás: Facebook

Exit mobile version