Site icon Balaton Környéke

Elindult a nevezés a Balaton-átevezésre

Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre, amely most július 10-én kerül megrendezésre, Zamárdi központtal. A szervezési igazgató elmondta, hogy az evezés hatalmas szabadstrandon kapott helyet, és a versenyen mostantól stabilan 5-6 ezer főt tudnak majd megmozgatni.

Elköltözött a sportrendezvény

A tavalyi Balaton-átevezéssel a szervezők elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől, és az eseményt átköltöztették egy nagyobb, tágasabb helyre, Zamárdiba. És amint arra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) is emlékeztetett, egy éve már a start előtti héten le kellett zárni a jelentkezést, annyi nevezés érkezett – írja az MTI. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zamárdi lesz az új helyszín

Jó hely volt a kutyás strand

„A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és díszlete volt az eseménynek, és az önkormányzat is támogatta a megrendezését” – mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója.

Megegyeztek Zamárdival

„Szerencsére még tavaly sikerült megegyeznünk a Zamárdi Önkormányzattal, hogy az idei évtől hozzájuk, a hatalmas helyi szabadstandra költözhet a rendezvény, abban bízunk, hogy mostantól minden évben stabilan 5-6 ezer főt tudunk majd megmozgatni a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon” – magyarázta Berényi.

„Evezd le keresztbe!”

A költözés miatt az idei évi verseny Zamárdiban lesz július 10-én, szombaton, az esemény szlogenje pedig az, hogy „Evezd le keresztbe!”. Az eseményt támogatja a névadó szponzor, a Red Bull.

Hivatalos póló jár a nevezőknek

Az átevezésre a nevezés elindult, a balatonatevezes.hu oldalon lehet jelentkezni. Azok pedig, akik június 10-ig neveznek, azok a sportrendezvény napján megkapják a Red Bull Balaton-átevezés idei hivatalos pólóját.

Tavaly több mint 3000-en teljesítették az átevezést

A tavalyi évben a fizikai megpróbáltatások mellett a viharral is meg kellett birkóznia a versenyzőknek, akik közül több mint 3000-en teljesítették a Balaton-átevezést. A fonyódi kikötőt azonnal ellepték a résztvevők, akiknek a száma évről-évre egyre csak nő.

Mindenki megpróbálhatja

A verseny nem egyszerű kihívás, azonban számos kategóriában lehet rá nevezni. A fő szabály szerint bármilyen emberi erővel hajtott vízi járművel kell megtenni egy 9 kilométeres távot, amely tavaly több ezer embernek is sikerült. A szervezők elmondása alapján tavaly a sárkányhajók és a SUP-ok száma nőtt a leglátványosabb mértékben. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így nézett ki a 2020-as verseny

Kiemelt kép: Részlet a videóból

Exit mobile version