Site icon Balaton Környéke

Életveszélyes fenyegetésekkel csaltak ki százezreket a siófoki zsarolók egy szállásadótól

Súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 31 éves férfival és vele egyidős társával szemben, akik egyre súlyosabb fenyegetésekkel vettek rá egy apartmanok kiadásával foglalkozó vállalkozót, hogy százezreket fizessen nekik. Az áldozattól több százezer forintot csaltak ki, de kis híján még a vállalkozó feleségének a kocsija is a zsarolókhoz került.

Alaptalanul kezdte zsarolni

Az apartmanok kiadásával foglalkozó vállalkozó 2019 októberében került kapcsolatba a 31 éves elkövetővel, aki azért kezdte el őt zsarolni, mert állítása szerint a bérlő tudta nélkül ment be az egyik kiadott lakásba, pedig csak a kazánt ment megszerelni. Az elkövető ekkor azzal fenyegette meg a férfit, hogy ha nem fizet neki 1000 eurót, akkor feljelenti, és lejáratja a vállalkozását. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófoki vállalkozót fenyegetett meg

Kifizette a zsarolót

A megélhetését és jó hírét féltő panziós kifizette a zsarolónak a kért összeget, azonban az elkövető vérszemet kapott, és ismét zsarolni kezdte a vállalkozót. A megfélemlített férfi újra több százezer forintot fizetett ki neki.

Újabb fenyegetés következett

A fenyegetőző egy kisebb szünet után ismét jelentkezett, és azzal a módszerrel, ahogy eddig, újra pénzt követelt a vállalkozótól. Később azzal indokolta a zsarolását, hogy a panziós nem biztosított lakást a barátainak, ezért őt kár érte.

Csatlakozott egy barátja

Azért, hogy az elkövető kikényszerítse áldozatát az újabb százezreket, bevonta a zsarolásba egy gyerekkori barátját is, aki többször küldött életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó szöveges-, és hangüzeneteket a panziósnak. Ezekben az üzenetekben őt és a családját azzal fenyegette meg, hogy megveri és megöli őket.

Felesége autóját is vitték volna

A megfélemlített férfi végül abba is belement, hogy átadja a zsarolónak a felesége 1,4 millió forintos autója tulajdonjogát, azonban amikor az adásvétel miatt találkoztak, a siófoki rendőrök egy megtervezett akció keretén belül várták már a két zsarolót, és lecsaptak rájuk.

Őrizetbe vették őket

Ezt követően a siófoki rendőrök elfogták és őrizetbe vették a két veszélyes elkövetőt. Az ügyészség indítványára pedig a bíróság el is rendelte a tettesek letartóztatását.

700 ezret visszafizetett

Az ügyészség szerint a nyomozás során a zsarolásba később bekapcsolódó elkövető 700.000 forintot fizetett meg a vállalkozónak jóvátétel gyanánt.

Börtönbe kerülhetnek

Az ügyészség mindkét elkövetővel szemben börtönt és közügyektől eltiltást indítványozott a Siófoki Járásbíróság felé. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke

Exit mobile version