Site icon Balaton Környéke

Vasroncsot találtak a Balatonban, egy 100 éves hajóról lehet szó

Rejtélyesnek, de inkább veszélyesnek látszó hajóroncsot fotózott le a Veszprém megyei lap olvasója a fűzfői öböl közelében. A partról nem látható. Mint kiderült, volt amikor hadihajónak használták.

Rozsdás hajó a nádasban

A veol.hu-n közölt fokon az látszik, hogy a hajótest erősen korrodált, és a faszerkezet sincs a legjobb állapotban éppen ezért rendkívül balaesetveszélyes.

Megvan, de még sincs

A megyei lap olvasója kiderítette hogy a Fogas névre hallgató hajóról lehet szó, amely 100 éves és eredetileg halászásra szánták. Amúgy Ausztriában gyártottak 1928-ban, és ebben az évben meg is vásárolta a Balaton Halászati Rt. társával, a Gardával együtt.

Dízellel működött

A hajónak 40 lóerős dízelmotorja volt, és a halászháló behúzását végző csörlőberendezésüket pedig egy 10 lóerős dízelmotor hajtotta.

Háborúra is felkészítették

A második világháború idején, 1944. december 1-jén a Fogast a balatonfüredi hajógyárban felfegyverezték, majd 11 évvel később leselejtezték és eladták. 1955 utáni sorsáról nincsenek információk, a Hajóregiszter oldalán 2008 óta közölnek fotókat az „ismeretlen tulajdonban lévő”, egyre rosszabb állapotba kerülő hajótestről.

A rendőrség hivatalos levele

Az újságnak a balatoni vízirendőrök azt írták, „a valaki hajóroncsot, vagy más elsüllyedt úszólétesítményt, a víziutat elzáró ismeretlen akadályt észlel, azt a víziközlekedés rendjéről szóló 57/2011. (XI.22.) NFM rendelet 1. mellékletben foglalt Hajózási Szabályzat (HSZ) I. RÉSZ 1.12 cikk 4. bekezdése szerint haladéktalanul be kell jelentenie a legközelebbi illetékes hatóságnál, a lehető legpontosabban feltüntetve az akadály észlelésének helyét. Ha hajó vezetőjeként észleli az akadályt – és az veszélyezteti a hajózást – lehetőség szerint ezt a helyet köteles megjelölni.

Nem lenne ördöngösség felújítani, kiállítani

Fotó: hajoregiszter.hu

A hajóroncsot már 2015-ben is felfedezték, akkor videó is készült róla

Címlapfotó: hajoregiszter.hu

Exit mobile version