Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről. Légvonalban 155 kilométeres táv várja a versenyzőket a tókerülő versenyen. Összesen 56 különböző díjat adnak át.

Kell a védettségi igazolvány

A sportolók biztonsága érdekében a keszthelyi bója és a balatonfüredi befutó is hajózási zárlat alatt lesz, a vízen 55 mentőmotoros hajó felügyeli a versenyzőket, a parti eseményekre pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. További friss balatoni hírek ide kattintva.

Gyenge szélre számítanak

A meteorológiai előrejelzések szerint egy ciklon távolodásával várhatóan folyamatosan gyengül majd a szél, így szélcsendes versenyre készülnek. Majd csak péntek hajnalban segítheti a mezőnyt a hűvösebb idő miatt kialakuló parti szél.

Régen kevesen voltak

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a vitorlázás ünnepének nevezte a Kékszalagot, melyen 1934-ben még csak 30 hajó állt rajthoz, manapság azonban 500 feletti a nevezők száma.

Sok hajósnak ez az év kalandja

Közülük azonban csak pár száz vitorlás indul az eredményekért, a többieket az olyan értékek kötik össze, mint a kitartás, víz és a természet szeretete, vagy a szolidaritás – jegyezte meg.

Sétányt kap a Kékszalag

Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a vitorlás szövetséggel közös kikötőfejlesztésbe kezdtek, a város nyugati részében pedig a Kékszalagról neveznek el egy új sétányt. Itt emléket állítanak a korábbi győzteseknek, információkat nyújtanak a versenyről, valamint a tókerülő verseny ikonikus hajója, a Nemere II kicsinyített mását is kiállítják.

Akiknek kedvezhet a gyenge szél

A címvédő Vándor Róbert élete meghatározó élményének nevezte a tavalyi győzelmet. Elmondta: sok időt töltöttek azóta is vízen, és találtak még potenciált a hajójukban, melynek kedvezhet a gyenge szeles időjárás.

Akik a hosszabb árbócban bíznak

A tizenháromszoros győztes Litkey Farkas vezette PreVital fedélzetéről Perjés Bálint arról beszélt: már tavaly egy hosszabb árbócot építettek a hajóba, és az elmúlt hónapokban egyre jobban kitapasztalták ennek hatásait.

Akik a csúcsot tartják

Az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa, Józsa Márton reményeit fejezte ki, hogy délelőtt még kitart a távozó front szele, de jelezte, hogy az elmúlt hónapokban komoly munkát fektettek a hajó kis szeles tulajdonságainak fokozásába.

125 éves hajóval vágnak neki

Az 1896-ban a balatonfüredi hajógyárban épített Kishamis 83 éves kormányosa, Hrehuss György műszaki csodának nevezte a vitorlást, amely 125 évvel készítése után is versenyképes saját hajóosztályában. A kormányos elmondta: az idei Kékszalag a 67. versenyszerű tókerülése lesz.

Különleges a Kékszalag Európában

 A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel.

7 óra kellett nekik

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. Idén itt nézheti percről-percre a versenyt.