Site icon Balaton Környéke

Egy éve a Balatonhoz vonult vissza a tegnap elhunyt Haumann Péter, egy közismert kis falut választott

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hosszú betegség után elhunyt Haumann Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Tavaly adott utoljára interjúkat, ezek közül válogattunk.

Dráma

„Ideje volt csinálni a mesterséget és ideje volt abbahagyni. Kicsit fényesebben is lecsenghetett volna ez az egész, de annyira drámai azért nem volt – ezt a Blikknek mondta tavaly júniusban.

63 éven át a színpadon

Arról is beszélt, hogy már nem akar újra színpadra állni. Most anélkül, hogy lebecsülném a közönséget, remek, hogy nincs előttem senki, hanem csak nagy távolság, amíg ellátok.” Kapcsolódó: “Nem akarok visszatérni a színpadra” – végleg abbahagyta a színészetet és a Balatonra költözött Haumann Péter

Nem akart tanítani

Haumann Péter elárulta, hogy mit nem akart soha tanítani. Úgy fogalmazott: nem bírta volna, hogy „olyan emberekkel kell döntenie diákok sorsáról, akikkel nem jön ki igazán”, mert más a véleménye.

Musical

EEgy dal erejéig 2021 őszén mégis színpadra állt. A Madách Színház 1500., jubileumi Macskák előadásán a kollégák sorfala közt énekelte el Détár Enikővel a színházi macskáról szóló legendás dalt. (A dal a cikkünk végén!)

Szép beszéd

A színész ekkor interjút adott az Erzsébet Médiának. Ebben arról beszélt, hogy visszavonult a Balaton mellé, ahol pihenni szeretne. szóba került egy feladat, szívesen tartana beszéldórákat, mert csapnivaló a beszédkultúra.

Magánórák

Fiataloknak tartanék beszédórákat – nyilakozta akkor. Olyanoknak, akik ezt igénylik, szükségük van rá. Amúgy van erre jogosítványom is, nem kizárt, hogy tanítani fogok, átadni a tudásomat. Budapesten él a családom, az unokáim, velük is szeretnék most már minél több időt tölteni – fogalmazott.

Tévében is

Az esemény kapcsán a Fókusz című műsorban is beszélt. Lényegében elköszönt: Van egy olyan érzésem, hogy színpadra utoljára most léptem föl. Lesz még színészi működésem, de már nem színpadon”. Ezt a részét a szakmámnak… befejeztem.”

Az utolsó dal

2010-ben lett a Nemzet Színésze

Még egy idézet Haumann Pétertől akkor, amikor megkapta a Nemzet Színésze elismerést: Igazán akkor lettem színész, mikor megszűnt mindenféle irigység mások sikerei iránt és ez már több mint harminc éve így van.

Címlapfotó: MTVA.

Exit mobile version