Site icon Balaton Környéke

Borzasztó: 12 év alatti fiúgyermekekkel fajtalankodott egy Veszprém megyei pedofil férfi

Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség egy 42 éves férfival szemben, amiért két, a felügyeletére bízott fiúgyermekkel fajtalankodott. Az ellene felhozott vádak szerint szexuális erőszakot követett el és megsértette a 12 évnél fiatalabb gyerekek személyi szabadságát.

Rokonok voltak

Az ügyészségi vádirat szerint a Veszprém megyei településen élő férfi rokonságban állt az egyik áldozata családjával, akikkel rendszeres kapcsolatban volt, sokat beszélgettek, így a családtagok közt meg is volt a bizalom. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Veszprém megyében laktak

Áthívta magához a gyerekeket

2020 júniusában a férfi rábeszélte a család fiú gyermekét, hogy egyik nap aludjon nála, aki engedélyt is kért az édesanyjától a látogatásra. A fiú egyúttal megkérte anyukáját, hogy a vele egykorú barátja szintén hadd mehessen vele.

Megengedték

Mivel a férfinál korábban már egyszer előfordult, hogy a kiskamaszok nála aludtak, ezért mindkét édesanya megengedte, hogy a gyermekeik ott töltsék az éjszakát. Így tehát a gyerekek a szülői rábólintással át is mentek a férfihoz.

Vacsoráztak, játszottak

Miután a gyerekek szüleik tudtával átmentek a lakásához, a férfi előbb vacsorával kínálta meg őket, majd közösen játszottak. Ezt követően a férfi kulcsra zárta a ház ajtaját, majd azzal fenyegetőzött, ha nem fajtalankodnak, akkor nem mehetnek sehová.

Rávette őket

A rémült, félelmükben tiltakozásra képtelen gyerekeket végül rávette a férfi, hogy szexuális cselekményeket végezzenek vele, majd még azzal is megfenyegette őket, hogy ha ezt bárkinek elmerik mondani, akkor megöli őket.

Elszöktek

A megrontott gyermekek csak másnap tudtak kiszabadulni a pedofil férfi fogságából, amikor a férfi kora reggel kiment az udvarra. Ezt látva a gyerekek gyorsan kirohantak a házból.

Ez lehet a büntetése

Miután elérkezett az ügy az ügyészséghez, addigra már a 42 éves férfi előzetes letartóztatásba került. Vele szemben fegyházbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a vádhatóság.

Eltiltanák a gyermekektől

Az ügyészség a börtönbüntetés mellett azt is indítványozta a Veszprémi Törvényszék felé, hogy a férfit végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött gyermek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy kiskorúval hatalmi, befolyási viszonyba kerülne. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay

Exit mobile version