Site icon Balaton Környéke

Bámulták és fotózták az emberek a Balaton partján a haldokló férfi életéért küzdő mentősöket

Egy ember életét próbálták megmenteni a mentők Balatonmáriafürdőn, de nyaralók egy része katasztrófaturistát „játszott”. Ezen háborodtak fel a mentősök.

Középkorú férfi

Egy 50 év körüli férfi életét próbálták megmenteni a kaposvári mentősök Balatonmáriafürdőn még kedden. A szerencsétlenül járt embert a fürdőzők húzták ki a tóból. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Rohanva érkeztek a mentők

A perceken belül érkező légimentősök azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett.

Próbálták eltakarni az életmentést

A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek, amit rengeteg bámészkodó figyelt a parton még annak ellenére is, hogy bajtársaink takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást – írják a mentők a közösségi oldalukon.

A mentősök posztja

Mással volt dolguk

Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni.

Érzéketlenség

A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet.

Posztoltak a bámészkodók

A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában.

A mentősöket megviselte az embertelen viselkedés

A kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.

Fotónk illusztráció, nem az esetnél történt.

Exit mobile version