Site icon Balaton Környéke

Balatonba fulladt egy idős férfi Ábrahámhegynél, a strandolók is segítettek a felkutatásában

Szombaton, a kora délutáni órákban eltűnt a Balatonban egy idős férfi. Felkutatásába a helyszínen tartózkodó strandolók is bekapcsolódtak.

Eltűnt

Szombaton a kora délutáni órákban eltűnt egy idős férfi a Balatonban az ábrahámhegyi strand előtt. A rendőrség helyszínre érkező járőrei több szemtanút, köztük az eltűnt férfi egyik hozzátartozóját is kihallgatták.

Azonnal keresni kezdték

A riasztást követően a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának keresőhajója Révfülöpről azonnal a helyszínre érkezett és megkezdte a kutatást a parttól mért 100 méteres sávban, és a strandolók segítségével csatárláncban a sekélyebb területeket is átfésülték – eredménytelenül.

Több órával később találták meg

Bagyó Sándor a vízimentők vezetője az Indexet arról tájékoztatta, hogy végül alkonyat után a víz alatt, holtan találtak rá a férfire a strand vízterületének határát jelző bóják közelében.

Vizsgálják az esetet

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy az eset kapcsán idegenkezűség nem merült fel, a baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

Elmerült a vízben

Júliusban írtunk arról, hogy vélhetően a siófoki strandon, vizibickilivel ment az abonyi fiatal a Balatonba, és ott fürdőzött. A parttól mintegy 150-200 méterre távolodott el a járművel, majd a kb. 180 cm mély vízben eltűnt. Testét később megtalálták a keresőcsapatok, az életét már nem lehetett megmenteni.

Tragédia Balatonszemesen is

Balatonszemesen, a Berzsenyi utcai szabadstrandnál egy 80 éves asszony kifele tartott a Balatonból, mikor feltehetően rosszul lett, és elmerült a vízben. Életét sajnos már nem tudták megmenteni – írta a sonline.hu

Holttestet találtak a Dunában

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korában, hogy holttestet találtak a rendőrök a Dunában Kisoroszinál. A helyszínről származó információk szerint egy ötven körüli nő holttestét emelték ki a folyóból, és az elsődleges vizsgálatok szerint vízbefulladás okozta az asszony halálát. 

Vizsgálódik a rendőrség

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, és így az egyenruhások közigazgatási eljárásban vizsgálják az eset körülményeit.

Ismeretlen holttestet találtak

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta, egy idős nő holttestét húzták ki a Dunából a vízirendőrök Újpestnél, egyelőre azonban nem sikerült azonosítani, ki lehet az.

Nincs idegenkezűségre utaló nyom

BRFK korábbi közlése szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja az esetet.

Megfulladt

A 65-75 körüli nő halálának körülményeivel kapcsolatban annyi derült ki, hogy baleset történhetett. A asszony feltehetően a tragédia napján a víz alá merült, de feljönni valamiért már nem tudott, halálát fulladás okozta.

Nem tudták azonosítani

Az asszony holttestére egy járókelő figyelt fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A nőt azóta sem sikerült azonosítani, a police.hu körözési oldalára is felkerült. 

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version