Site icon Balaton Környéke

Balaton fővárosa – meglepetés, ami nem is meglepetés, vagy mégis?

A járvány miatt újra többen felfedezik a Balatont. Sőt sokan második otthonukat is itt rendezik be. Egy pénzügyi szaklap rangsort állítson fel a tóparti települések között, figyelembe véve minden lehetséges szempontot: az ingatlanárakat, keresletet és foglalási adatok alapján a turisztikai népszerűséget, gasztronómiai „adottságokat”, strandhelyzetet, látnivalókat, vagy éppen azt, van-e a közelben egy szupermarket.

Keszthely az is, meg nem is

A Balaton fővárosa címre az elmúlt évtizedekben három nagyobb város pályázott a tó körül: Balatonfüred, Keszthely és Siófok – írja a Pénztcentrum. Fontos tudni, hogy hivatalosan Keszthely a Balaton fővárosa, mivel néhány éve levédette ezt a címet az önkormányzat turisztikai célból: így a „Keszthely, a Balaton fővárosa” jelmondat védjegy oltalom alá került még 2000-ben.

Tihanyra nem lehetett szavazni

Az online lap olvasói Balatonfüredre voksoltak, a dobogó második helyét Siófok, a harmadikat Keszthely szerezte meg. A városokat, amelyeket versenybe hoztunk, aszerint szűrték ki, hogy minél közelebb essenek a parthoz – így maradhatott ki Hévíz, vagy Veszprém – és minél több legyen az állandó lakosok száma, területileg is nagyobb kiterjedésű legyen – így esett ki a rostán pl. Tihany.

Szempontok

Azért volt szükség ilyen rostálásra, hogy össze tudjuk hasonlítani más szempontból is a Balaton mentén fekvő településeket, pl. hogy mennyire keresettek ott a nyaralók, lakóingatlanok, vannak-e kiemelkedő vendéglátóhelyek a környéken, hány szabadstrand van, illetve mennyibe kerül a fizetős strandjaikon a belépő.

Tihany mégis az élre tör

Bár a versenymezőnybe nem került be a rostán Tihany, a lapunk által megkérdezett ingatlanszakértők kiemelték a népszerűségét a korábbi évekhez képest. Az ingatlan.com közlése szerint a kínálat idén Tihany, Alsóörs, és Szántód állhatott a dobogóra, ahol az átlagos négyzetméterár is a legmagasabb. (Tavaly még Tihany, Balatonfüred, és Szántód alkotta a top3-at.) Ennek leginkább az az oka, hogy Tihany és Szántód viszonylag szűk kínálattal rendelkezik, vagyis a többi településhez képest kevés az eladó ház, viszont ennek ellenére nagyon keresett.

Alsóörs is igyekszik

Azt is hozzátették: Alsóörs és több más Balaton-környéki település előretörése pedig az új építésű ingatlanok megjelenésének köszönhető a kínálatban, ezek ugyanis a használtaknál jóval drágábbak, így az átlagos négyzetméterárakat is felfelé tornásszák. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva!

A nagyok őrzik a pozíciókat 

2017-ben Siófok, Balatonfüred és Balatonalmádi volt a top3 legkeresettebb település az ingatlanpiacon, ez 2021-ben annyit változott, hogy Almádi helyére Keszthely lépett. A lakóingatlan adás-vétel darabszám szerint a sorrend: 1. Siófok, 2. Balatonfüred, 3. Keszthely, 4. Balatonlelle, 5. Balatonalmádi. Veszprém megyében a Tihany-Csopak-Balatonfüred háromszög, Somogyban pedig Balatonföldvár, Balatonlelle és Fonyód a legnépszerűbb ingatlanpiaci célpontok Siófok mellett.

Drága Balaton

A Takarék Index szerint az üdülőövezetekbe tartozó települések közül a legdrágábbak továbbra is a Balaton mellett találhatóak, a 2020-ban megvalósult tranzakciók alapján a legtöbbet négyzetméterenként az előző évhez hasonlóan, Balatonlellén kellett fizetni, itt közelítették a 700 ezer forintot a fajlagos medián árak.

Ahol a legtöbben nyaralnak

A Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint a 2021. nyári eltöltött és lefoglalt vendégéjszakák száma alapján a legnépszerűbb település Siófok a Balaton-parti települések között. Siófokot követi Balatonfüred, majd Tihany, Zamárdi és Balatonlelle. A 2020. nyári helyezéséhez képest a legtöbbet Tihany tudott javítani, a 10. helyről feljött a 3. helyre, ezzel szemben Fonyód a tavaly nyári 9. helyéről visszaesett a 15. helyre.

Ami az alkalmi nyaralóknak fontos

Valakinek az számít, hogy tud-e a nyaralás alatt egy jót enni, másnak az, hogy hol vannak a legszebb kirándulóhelyek, kilátók. Siófok és Balatonboglár például plusz pontot érdemelt, mert itt van az IKEA-nak átvételi pontja. Bogláron van ráadásul a 2020-ban Év kilátójának választott Gömbkilátó is, ezzel is javított a helyezésén. Az is plusz pontot ért, ha a település gasztronómiai szempontból vonzó Balatonlellében például ott a Málna Büfé, Szemesen a Kistücsök, Csopakon a Code Zero, Zamárdiban a Tiki Beach Bisztró. 

Egyéb szempontok

Több település kapott pluszpontot azért is, mert van a közelében egy diszkont vagy hipermarket, de a múzeumok, nevezetes helyek, kápolnák, mind-mind változtattak picit a sorrenden. Minden szempontot azonban nem vettünk bele a rangsorba, ami eszünkbe jutott: a biciklizhetőség túlságosan relatív lett volna, a „vaddisznó mentességre” adott plusz pontok pedig nagyon lehúzták volna némely település pontját érdemtelenül.

A Balaton fővárosa 2021-ben

A végső sorrend hozott némi meglepetést, azonban az első helyhez nem férhetett kétség: Balatonfüred állt a toplista élére. Az olvasóink szavazataival egybehangzóan Füredet Siófok követi, azonban a harmadik helyen már nem Keszthely áll: Zamárdi és Balatonlelle is megelőzte.

Keszthely lemaradt

Keszthely hiába az egyik kulturális központja a Balatonnak, és legnagyobb múltú települése, van itt több múzeum, Festetics-kastély, boltok, infrastruktúra: már nem olyan népszerű az ingatlanpiacon és a nyaralni indulók között sem az egyik kedvelt célpont. Ezért hiába adtunk sok pluszpontot Keszthelynek az értékeléskor, a Balaton fővárosa cím hivatalosa viselőjének ebben a versenyben csak az ötödik helyre futotta.

A Pénzcentrum teljes rangsora

  1. Balatonfüred
  2. Siófok
  3. Zamárdi
  4. Balatonlelle
  5. Keszthely
  6. Balatonboglár
  7. Balatonalmádi
  8. Badacsonytomaj
  9. Balatonföldvár
  10. Fonyód
  11. Csopak
  12. Balatonszemes
  13. Balatonkenese
  14. Vonyarcvashegy
  15. Balatonfenyves
  16. Gyenesdiás
  17. Balatonszárszó
  18. Balatonkeresztúr
  19. Balatonszentgyörgy
  20. Balatonfűzfő

Címlapfotónkon a Balaton Felsőörsről nézve.

Exit mobile version