Site icon Balaton Környéke

Átadták az idei Bujtor István-díjakat Balatonszemesen

Emellett Balaton parti városban egész héten zajlanak a XI. Bujtor István Filmfesztivál szórakoztató programjai.

Bujtor István népszerű vígjátékai nem csak mosolyt csaltak az emberek arcára, de a Balatont is népszerűsítették, ahol maga a művész is komoly kulturális értékteremtést végzett színház igazgatókét.

Nem véletlen, hogy róla nevezték el az augusztus 20-án induló filmszemlét. A csütörtöki rendezvényen 39 díjat osztottak ki, például többek között jutalmazták a legjobb rendezést, a színészi játékokat, az operatőri és az utómunkát is. Egyébként a filmfesztivál népszerű szórakoztató programjai egész héten zajlanak.

A Bujtor István-díjat a karanténfilmek közül Hász Áron és Honti Arián Tinnitus című alkotása kapta. A dokumentumfilmek között Zurbó Dorottya Könnyű leckék című alkotása lett a fődíjas.

Játékfilm kategóriában két elsőfilmes alkotó nyert: Szeleczki Rozália a Rozgonyiné című Arany János-balladamai történetté való adaptálásáért vehette át a Bujtor István-díjat. Füzes Dániel a Szokásjog című filmjéért kapta meg a Bujtor-díjat.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét, a Foglyokat a zsűri alkotói különdíjban részesítette. A Foglyok emellett három színészi díjat is kapott: Kardos Róbert férfi epizódszereplőként az általa formált szerep finom, hiteles megjelenítéséért, Molnár Levente a bonyolult hátterű karakter pszichológiailag árnyalt ábrázolásért, Vasvári Emese pedig a figurája elegáns humorú megjelenítéséért kapta meg a legjobb epizódszereplő díját.

A Szokásjog című filmben nyújtott női epizódszerepéért Fehér Annát színészi díjban részesítette a zsűri. Nagy Márk a Szokásjog, míg Mohai Tamás a Szajki Péter rendezte Most van most című filmben alakított főszerepéért vehette át a legjobb férfi színésznek járó díjat. A Rubens lány című Dér András-filmben nyújtott alakításáért Bajor Lili és a Rozgonyinéban megjelenő összetett női címszerep érzékeny és hiteles megjelenítéséért Törőcsik Franciska vette át a legjobb női főszereplőnek járó kis szobrot.

A legjobb forgatókönyv minősítését két film kapta: Csoma Sándor Casting, valamint Bak Zsuzsanna és Szabó Szonja A Mentor című alkotása. A legjobb operatőrnek járó díjat Balázs István Balázs kapta a Casting című filmért. Rendezői díjat kapott Arany János versének ötletes adaptációjáért és a gyerekszereplőkkel való intenzív, hiteles és komplex munkájáért Rudolf Olivér, az Emma című film rendezője.

A dokumentumfilmek között a portré kategória szakmai díját Mohi Sándor kapta a Nekem közöm van a világhoz című filmjéért. Egy drámai történelmi szituáció alaposan körül járt, elfogulatlan bemutatásáért kapott szakmai díjat Rozgonyi Ádám Hazatérők című történelmi ismeretterjesztő alkotása. Ismeretterjesztő filmes operatőri munkájáért Poroszka Magyar Zsolt kapott díjat az Egy év a méhesben című filmjéért, míg dokumentumfilmes rendezői díjat vett át egy nehéz sorsú kamasz útkeresésének bemutatásáért Nagy Viktor Oszkár a Tündérország – Ferenc útja című alkotásáért.

Az újonnan létrehozott karanténfilmes kategória szakmai díját kapta a Körémzárva című film Papp Máté rendezésében, a Koronavírus küldetés, amely Vadócz Péter alkotása. A karanténfilmes mezőny legfrappánsabb filmötletéért és annak megvalósításáért díjat kapott Az ütésálló kontaktlencse című fiktív reklám, Körtési András alkotása, valamint Végh Vozó Zoltán a Budapest megvár című film rendezéséért.

A versfilmek között az erőteljes atmoszférikus saját szociofotók és Szilágyi Domokos versének hatásos összekapcsolásáért a Gőzmozdonyok végnapjai című film operatőri munkájáért kapott szakmai díjat Tarján Iván. Ady Endre versének ötletesen egyszerű filmes adaptációjáért a Dalok a labdatérről című film, Czene Zoltán munkája kapta a rendezői díjat. A költészet és a mozgásművészet tehetséges és érzékletes egybekapcsolásáért pedig a Két karodban című Radnóti Miklós-feldolgozásért kapott alkotói díjat Tóth Karolina.

A legjobb animációs film Nagy Marci Tesók című alkotása lett, Heim Vilmos pedig az animációs rendezői díjat kapta az Egy Darab Csokoládé című filmért.

A Bujtor István-díj a legendás alkotó Tamango nevű hajójának aranyozott, kicsinyített mása, amely Árvay Zolta képzőművész alkotása. Ezt, valamint az összesen kétmillió forint értékű díjakat adták át a balatonszemesi Latinovits Művelődési Házban.
A fesztivál további programjai a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon találhatók. A filmfesztivált az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága, az NKA és a FilmProCast támogatta.

Kiemelt kép: fesztivál plakát Forrás: facebook

Exit mobile version