Site icon Balaton Környéke

“Apa alszik” – órákig játszott halott apjuk mellett Natália és Lajoska, az özvegyen maradt Marikának fogalma sincs, miből tartja majd el gyermekeit

Két pici gyermekkel maradt egyedül az a veszprémi asszony, akinek férje álmában halt meg. A házaspár két pici gyermeke órákon át játszott halott apjuk mellett. Marikáék nagyon nehéz anyagi körülmények közt élnek. Az asszony tudja eltemetni férjét, és a gyerekek mindennapi étkeztetése is problémát okoz számára.

Rosszul érzete magát a családapa

Tragikus eset rázta meg a veszprémi családot a napokban. Kedden reggel a családapa Lajos szólt feleségének, hogy rosszul érzi magát. Otthon is maradt a férfi, hátha jobban lesz. Emiatt a két gyereket sem vitték óvodába és bölcsődébe. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Benézett hozzájuk egy ismerősük

A család egyik ismerőse a nap folyamán elment a Marikáék albérlete felé, hogy megnézze, hogy van Lajos. Benézett az ablakon, ahol azt látta, hogy a 3 éves Natália és az 5 éves Lajoska apjuk  mellett játszik.

Halott apjuk mellett játszottak

A kisfiú, amikor észrevette az ismerőst, mutatta neki, hogy apa alszik. És tovább játszottak, az akkor már halott apjuk mellett.

Keltegette férjét

Az édesanya nemsokkal három óra előtt ért haza. Ő is azt hitte, hogy Lajos alszik, és megpróbálta felébreszteni. Többször keltegette, majd amikor az oldalára fordította, akkor vette észre, hogy véres folyadék folyt ki Lajos száján.

Nem sikerült újraéleszteni

Azonnal hívta a mentőket, és a mentésirányító utasításait követve megkezdte Lajos újraélesztését, míg ki nem értek a mentők. Marika remegve nézte végig, ahogy párjáért küzdenek a mentők, azonban hosszas küzdelem után az életét nem sikerült megmenteni.

11 évig éltek együtt

Lajos és Marika 11 éve éltek együtt, két közös gyermekük született. „Itt hagyott bennünket, nagyon nagy hiányt érzek, nem tudom, mi lesz velünk nélküle” – mondta a deltahirek.hu-nak az  összetört anya.

A gyerekek fel sem fogták

A gyászoló asszony azt mondta, hogy a gyerekek fel sem fogták mi történt az apjukkal, többször céltalanul, fel-alá mennek a lakásban, valószínűleg édesapjukat keresik.

Nehéz körülmények közt él Marika és a gyerekek

Az gyászoló család – Forrás: Facebook

Segítségre van szükségük

A család rendkívül rossz anyagi helyzetben van, a Barát a Bajban Alapítvány gyűjtést szervezett nekik. A szervezet Facebook oldalán azt írja, hogy A félárván maradt gyerekeknek ételre, ruhára lenne a legnagyobb szüksége. De szívesen fogadnak bútorokat és játékokat is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem tudja eltemetni Lajost

A kétgyermekes özvegyasszony azt mondta, nem tudja eltemetni Lajost. Anyagi támogatást a család részére a következő számlaszámra várjuk:

Kedvezményezett neve:

BARÁT A BAJBAN Alapítvány

Kedvezményezett számlaszáma: 11748007 24823386

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): HU26117480072482338600000000 Közlemény: Natália

Kiemelt kép: Marika és kislánya – Forrás: Facebook/Barát a Bajban Alapítvány

Exit mobile version