Folyamatosan ivott és dohányzott, egy félresikerült szerep miatt pedig teljesen összeomlott Bajor Imre – legalábbis ezt állítja Havas Henrik. A műsorvezető szerint a lelki gondok is hozzájárultak ahhoz, hogy a színész végül gyógyíthatatlan betegségben halt meg. Havas Henrik utolsó napjaiban is látogatta Bajor Imrét.

8 éve halt meg

A héten, március 9-én ünnepelte volna a 65. születésnapját Bajor Imre, aki 8 évvel ezelőtt halt meg. Bajor Imrét rengeteg jóbarát és színészkolléga vette körül, életének utolsó hónapjaiban csak egyetlen igaz cimborája, Havas Henrik volt mellette.

Bajor Imre szenvedélybeteg volt

Havas Henrik most azt mesélt, hogy nehezen tudta tolerálni a színész szenvedélybetegségét, de ennek ellenére nem hagyta magára. „Nem tagadom, előfordult, hogy sok szesz elfogyott, ha összekerültünk. Rám ez nem volt jellemző a hétköznapokban, Imire azonban annál inkább: többszörösen szenvedélybeteg volt, folyton dohányzott és ivott. Lelkibeteg volt, ha nem tudott dohányozni. Esze ágában nem volt letenni az italt és leszokni a cigarettáról. Azt vallotta, nem baj, ha kevesebb ideig élhet, de azt szeretné kellemesen eltölteni, úgy, ahogy azt ő jónak látja” – mondta a Star magazinnak Havas Henrik.

Nem az étterme csődje után omlott össze

A műsorvezető szerint Bajor Imre összeomlását nem az 2009-ben becsődölt Kicsihuszár nevű vendéglője okozta. Egy sokkal korábbi kudarc indította el a lejtőn. 2004-ben mutatták be a József Attila Színházban a Mosolykommandó című komédiát, amiben Bajor Imre nem remekelt úgy, ahogy azt megszokhatták tőle. Néhány előadás után levették a műsorról – Imi akkor szembesült először azzal, hogy nem tud mindent eljátszani.

Verebes és Gálvölgyi szerint is megbukott

„Imi egy arisztokratát játszott. A meleg borbély szerepe tök jól állt neki, vagy a Karinthy Színpadon a könnyed darabok. Sajnos, az angol lord nem. Kifelé találkoztam egy nem túl jóindulatú emberrel, Verebessel meg a Gálvölgyivel, akik azt mondták, ebben Imi megbukott. És ez így volt. Még pár előadás ment, de levették a színről, ami számára nagyon nagy törés volt. Akkor jött rá, hogy nem tud mindent eljátszani” – emlékezett vissza Havas Henrik.

Agydaganata van

A sok stressznek és lelki vívódásnak sajnos meg is lett az eredménye. 2014 elején jelentek meg az első hírek arról, hogy a Kicsihuszár súlyos beteg. Később az is kiderült, hogy agydaganattal küzd.

Rossz terápiát kaphatott

„Akkorra már én is átestem egy daganatos betegségen, de nekem szerencsém volt, Iminek sajnos nem. Az elejétől kezdve rossz terápiát kapott. Aztán jött az a bizonyos kínai kezelés, amit totális képtelenségnek tartottam, mégsem mondtam, mert nagyon bízott benne. Nem hibáztatom a külföldi szakembereket, de azokat, akik itthonról kiküldték, képes lennék megölni”

Halála előtt vele volt

Havas Henrik Bajor Imre életének utolsó heteiben is barátja mellett volt. „Sok barát mutatkozott vele, és sírt a temetésen vagy a sajtóban, de a haláltusáját csak én néztem végig. Az utolsó hetekben egyedül én jártam hozzá”.

Verebes István kiakadt

Havas Henrik nyilatkozata után Verebes István Facebook oldalán a következő bejegyzést tette közé: „Szeretteim! Amit Havas Henrik nyilatkozott a maga szokásosan ízléstelen módján Bajor Imre halálával kapcsolatban, aljas önfényezés és hazugság. Magam ezt a mára már csak virtuális démont kiírtam abból a múltból, amiben még hasonlatos volt egy emberhez. Volt, nincs”.

Fülén élt

Bajor Imre Fülén töltötte életének utolsó éveit. A Balatonhoz közeli medencés villában vendégül látta barátait és kollégáit. Halála után párja Ildikó 100 millió forintért árulta a házat, végül 36 milliért talált gazdára a színész otthona.

Kiemelt kép: Havas Henrik és Bajor Imre