Site icon Balaton Környéke

Visszavontak egy húsbavágó díjemelést Veszprémben

Nem emelik a tömegközlekés díját Veszprémben. Drasztikus drágulásról lett volna szó. Az állami támogatás ígérete miatt vonták vissza a döntést.

Csaknem másfél milliárd

A kormány döntése értelmében Veszprém 1,380 milliárd forintot kap a város működésének támogatására. Ebből az összegből a VKSZ Zrt közüzemi szolgáltató, a Veszprémi Állatkert és a V-Busz közlekedési vállalat is részesül – írja közösségi oldalán a város polgármestere.

A napi működéshez kell

Porga Gyula fontos tartotta hangsúlyozni, hogy ez az összeg nem plusz támogatásként érkezik meg a cégekhez, hanem a napi működését biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a 2021-es városi költségvetésből a cégek működési támogatása ezen összeggel csökkeni fog.

A polgármester hálálkodik

A 2021. évi költségvetés összeállításánál ez óriási segítséget jelent az önkormányzatunknak, hiszen 1,3 milliárd forinttal kevesebb lesz az összkiadásunk – fogalmaz a politikus.

Az étkezésért sem kell többet fizetni

Szintén a kormánydöntés nyomán vonják vissza a 2021-re tervezett gyermekétkeztetési díjemelést is. A 2020-as árak maradnak. Aki már megvásárolta a közlekedési bérleteket vagy befizette az étkezést visszakapja a különbözetet.

Komoly drágulás jött volna

Másra is lesz pénz

A belvárosban régóta elhanyagolt, méltatlan állapotú terület megvásárlását 3,303 milliárd forinttal támogatja Veszprémben a kormány. Az egykori Balaton Bútorgyár és a volt szakszervezeti irodaház épületeinek veszk meg ebből.

Az a bizonyos kormánydöntés

Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg egyaránt 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására nem sokkal azt követően, hogy a kormány csökkentette az iparűzési adót, az önkormányzatok legfontosabb bevételét – vette észre a 24.hu a Magyar Közlönyben.

Leginkább kormánypárti városok a kedvezményezettek

Telex összesítése szerint egyébként a 23 megyei jogú város közül most 16 kapott jelentős összegeket, ebben benne van mind a 12 fideszes polgármester vezette város – és az említett függetlenként kormánypárti támogatással 2019-ben újrázó Szarvas Péter vezette Békéscsaba – míg a 10 ellenzéki vezetésű megyei jogú városból csak 3 jutott támogatáshoz a határozat alapján.

Ellenzékiek is kapnak, de hogyan

Eger például 600 millió forintot költhet az egri vár fejlesztésére, Miskolc pedig 700 milliót a miskolctapolcai fürdő üzemeltetésére, ám ezek címzett pénzek, azaz nem költhetik el szabadon működésre a támogatást, mint a felsorolt fideszes városok, amelyek ebből a pénzből részben pótolhatják az Orbán Viktor iparűzési adóról szóló döntése miatt kieső bevételeket. Egyedül Salgótarján kapott városüzemeltetési és fejlesztési feladatok támogatására 400 millió forintot.

Köztes állapotban

Érdekesség, hogy Nagykanizsa, ahol fideszes polgármester van, de ellenzéki többségű testület, 820 milliót kapott „önkormányzati feladatok ellátására részben támogatás nyújtásával” címén, míg Szekszárd egymilliárdot, ahol szintén hasonlóak az erőviszonyok (kormánypárti városvezető van, de ellenzéki többség az önkormányzati képviselők közt).

Exit mobile version