Site icon Balaton Környéke

Videón, ahogy egy beszívott bringás menekül a siófoki rendőrök elől

A siófoki járőrök hétfő délután egy piros kapucnis kerékpárosra figyeltek fel, aki a tilos jelzés ellenére ráhajtott az úttestre. A rendőrök azonnal a nyomába eredtek, az őrületes hajszáról pedig egy videót is közzétett a rendőrség, melyet a cikk végén nézhetsz meg.

Nem állt meg

A siófoki közlekedésrendészeti járőrök május 24-én, délelőtt vették észre, hogy egy piros kapucnis férfi a tilos jelzés ellenére ráhajtott az úttestre a kerékpárjával. A rendőrök felszólították, hogy álljon meg, de a biciklis elmenekült. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Drónnal követték

Néhány perccel később azonban egy rendőrségi drón észrevette az immáron feketébe öltözött férfit, így a járőröknek már nem volt olyan nehéz dolguk. A hajszát követően a rendőrök elfogták a menekülő tettest.

Tele volt fűvel

Amikor a rendőrök megállították, rögtön ki is derült, miért fogta menekülőre a férfi: a ruházatának átvizsgálásakor több gramm kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit lefoglaltak. A rendőrök ezután N. Zsoltot előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol drogtesztet csináltattak vele, ami pozitív eredményt jelzett.

Eljárás indult ellene

A 24 éves férfi ellen végül kábítószer-birtoklás és számos közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt indítottak eljárást.

Két másik dílert is elfogtak Siófokon

A megalapozott gyanú szerint a két 33 és 46 éves férfi már hosszabb ideje üzletelt egymással kábítószerekkel, főleg amfetaminnal és marihuánával. A két díler épp akkor bukott le, amikor idén májusban egy üzletet igyekeztek lebonyolítani. A siófoki rendőrök ütöttek rajtuk – írja a Sonline.

Következtek a lefoglalások

Az elfogást követően a nyomozó hatóság kábítószergyanús anyagokat, illetve a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket – mérleget, zacskókat – foglalt le a két dílertől. Ezenfelül a kábítószer-kereskedőkön keresztül több olyan fogyasztóhoz is eljutottak az egyenruhások, akik az elkövetőktől vették a drogot.

Házkutatást tartottak a nyomozók

Lefoglalt marihuána – Forrás: Ügyészség

Letartóztatták őket

A nyomozók a két siófoki dílert őrizetbe vették, és ezt követően a Somogy Megyei Főügyészség ügyeletes ügyésze a pünkösdi hosszú hétvége folyamán indítványozta a letartóztatásukat. A Kaposvári Járásbíróság ügyeletes nyomozási bírója pünkösdhétfőn megtartott ülésén az ügyészség indítványának helyt adott, és mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videón a siófoki hajsza

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból

Exit mobile version