Site icon Balaton Környéke

Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, a volt miniszterelnök visszavonul a közéletből, de kié lesz a Balaton melletti, kötcsei nyaraló?

Elválik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Erről a DK EP képviselője írt közösségi oldalán. A házaspárnak 3 közös gyermeke született. A politikus úgy fogalmaz, életük legnehezebb döntését hozták meg. A volt miniszterelnöknek a harmadik házassága ment tönkre.

Bejelentés 

„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen – írja Dobrev Klára közösségi oldalán. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Közös dolgok

“Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk”. 

Nem nyilatkoznak 

A válásról a továbbiakban egyikünk sem fog nyilvánosan beszélni, ez a legbelsőbb magánügyünk. Közösen arra kérünk mindenkit, a sajtót is, hogy ezt fogadják el, tartsák tiszteletben” – írta Dobrev Klára a közösségi oldalán.  

Visszavonul Gyurcsány Ferenc 

„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul” – közölte Dobrev, és hozzátette, a döntést a DK elnöksége is elfogadta.

Harmadik felesége volt Dobrev Klára

Gyurcsány Ferenc első felesége Rozs Beatrix volt, akit még a gimnáziumban ismert meg. Közös gyermekük nem született. Második feleségét, Bognár Edinát Pécsett ismerte meg. 1985-ben házasodtak össze. Gyermekeik: Péter (1988), Bálint (1990). Harmadik felesége Dobrev Klára. 1994 óta élnek együtt. Gyermekeik: Anna (1996), Tamás (1997), Márton (2015). 

Álompárként éltek

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára a DK-s politikus miniszterelnöksége alatt álompárnak tűnt. Felesége aktívan segítette a volt kormányfő munkáját. Gyakran mutatkoztak gyermekeikkel. Gyurcsány Ferenc gyakran hangsúlyozta, hogy beszédeit Dobrev Klárának mutatja meg, szívesen támaszkodik tanácsaira. 

Dobrev Brüsszelben él

Gyurcsány Ferenc bukása után megalapította a Demokratikus Koalíciót. Felesége lett a párt egyik EP-képviselője. Egy ideje a pártelnök már inkább visszavonultan figyeli a közéletet, inkább Dobrev Klára jeleníti meg a politikai közösségüket. Dobrev ideje nagy részét Brüsszelben tölti, legkisebb gyermekük is oda járt óvodába – erről többször, ők maguk beszéltek. Az, hogy miként osztják fel a vagyonukat és kié lesz a Balaton déli partján, Kötcsén a nyaralójuk, nem nyilatkoztak. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Kiemelt kép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc – A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.

Exit mobile version