Site icon Balaton Környéke

Vaddisznók túrták fel a Balaton környéki focipályát

Javítási munkálatokat kell végezni a pogányszentpéteri focipályán, mivel vaddisznók tönkretették a gyepet. Az állatok nem kímélték a pályát, több helyen is feltúrták a földet, de dagonyázóhelyet is kialakítottak.

Tönkretették a pályát

Vaddisznók tették tönkre a Zala megyei harmadosztályban játszó csapat gyepét. Az állatok több ponton is széttúrták a földet, a százszor negyvenöt méteres pályán van, ahol húsz centis mélyedéseket hagytak maguk után, de dagonyázóhelyet is kialakítottak maguknak – írja a Somogy megyei hírportál.

Pogányszentpéteriben történt az eset

Megszólalt a polgármester

Flinger Tamás, Pogányszentpéter polgármestere az eset kapcsán azt mondta, hogy a rongálás után a Sefag iharosi erdészetnének igazgatója is ellátogatott hozzájuk, hogy felmérje a vaddisznók által okozott kárt. Nem sokkal később pedig az erdészeti társaság felajánlotta a segítségét. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagyon hálásak

A polgármester nagyon hálás a segítségért, mert mint mondja, a pálya belterületen van, ezért nem is lett volna kötelességük őket támogatni, mégis megtették.

Így segítenek

Az erdészeti társaság összesen száz akácoszlopot szállított a faluba, és ezekkel a rönkökkel már körbe tudják keríteni a focipályát. A disznók dagonyázása utáni fejlesztési munkálatokban természetesen az önkormányzat is kiveszi a részét.

Gyorsan és hatékonyan dolgoznak

Az akácoszlopok rögzítéséhez szükséges drótot az önkormányzat és a sportegyesület fogja majd beszerezni. A Sefag Zrt. egy pedig benzinmotoros lyukfúrót is adott kölcsönbe, így sokkal gyorsabban tudják majd lerakni az oszlopokat.

Fel kell újítani a pályát

„A pálya felújítása viszont komolyabb feladat lesz” – mondta a híroldalnak Flinger Tamás. A település vezetője egyébként beszélt a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) és a Zala Megyei Szövetséggel is, és azt ígérték, segítenek a pálya helyreállításában, amelyhez a Sefag biztosítja a fűmagot.

Most itt játszanak

A helyi focicsapat jelenleg a beleznai focipályát használja, ott játsszák a hazai mérkőzéseket. „Ennek a megszervezésében Ferencz Zsolt, a focicsapatot működtető Pogányszentpéteri Sport és Természetbarát Egyesület elnöke segített” – mondta a polgármester.

Egy év lesz a munka

Várhatóan a pogányszentpéteri gyep helyreállítása heteken belül elkezdődik, a csapat viszont majd csak jövő tavasszal léphet a pályára. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Unsplash

Exit mobile version