Site icon Balaton Környéke

Új fejlemény: Megszólalt Gáspár Laci balhéjáról a balatonfüredi szórakozóhely, durva dolgokat állítanak: Laci a feleségével is erőszakos volt

Cigányozás a balatonfüredi szórakozóhelyen. Gáspár Laci balhéja után most megszólalt a bár képviselője, aki elmondta, hogy egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, ahogy ezt eddig Laci állította. Szerintük Gáspár Laci feleségének sérüléseit maga Gáspár Laci okozta a lökdösődésével, azt azonban nem tagadják, hogy az alkalmazottuk cigányozott egyet. Állítják: csak azért csúszott ez ki a munkatáruk száján, mert Laci leszbikus kur*ának nevezte őt.

Durva balhé Balatonfüreden

Gáspár Laci Balatonfüreden csúnyán összebalhézott az egyik bár alkalmazottjával, dulakodás, kiabálás kezdődött. Valaki felvette az esetet videóra és feltette a netre, így az egész ország láthatta a nem túl kulturált viselkedést. Gáspár Laci szerint őt sértegették, mások szerint ő viselkedett színvonalon alul. A cikkünk alján látható felvételen az látszik, hogy Gáspár Laci nagyon dühös valakire. A felvételen az is látható, hogy Laci a mobilját tartja a kezében és arra hivatkozik, hogy éppen élőzik az Instán, a nyilvánosságot pedig megpróbálja a maga oldalán felhasználni a vitában. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Beszólhattak a feleségének

A videóból úgy tűnik, hogy Laci azért pöccent be, mert a feleségének valaki beszólt valamit a vendéglátóhelyen, ebből lett balhé, baz*megolás és cigányozás. Egy hölgy azt mondja Lacinak, hogy „takarodj már innét, az anyádba, magadat járatod le!” Erre Laci felemeli a telefonját és azt kiabálja: „Most mondjad baz*meg, most mondjad!” Ezt követően egy nő azt mondja: „Büdös cigány”, Laci ezen kiakadt és még dühösebb lett.

Zárni készült a szórakozóhely

Gáspár Laci a videó nyilvánosságra kerülése után a Rádió1-en mondta el, hogy szerinte mi történt valójában: „Ültünk a pultnál, nagyon jól éreztük magunkat, és nem vettem észre, hogy már négy óra van, vagy fél öt, nem tudom pontosan, mikor zár az a hely. Nekünk nem lett szólva, hogy mikor zárnak, nem tudtuk, nem néztünk körül. Sötét van bent, nem látszódott, hogy hajnalodik.” – mesélte Laci, majd így folytatta:

Takarodjatok innét

„Az egyik pillanatról a másikra, ahogy kértük ki az italokat, a pultos srác olyat szólt, hogy nem akartam elhinni. Valami olyasmit, hogy takarodjatok innen most már, nagyon durván” – mesélte Laci, hozzátéve: nem hagyta magát, számonkérte a pultost, amiből akkora vita kerekedett, hogy dulakodni kezdtek, sőt, a feleségét is meglökték.

Elborult az agya

„Akkor aztán tényleg elborult az agyam: mondtam, hogy ‘akkor dobjál ki, fogjál meg és verjél meg!’ És mondta, hogy meg fog verni” – fogalmazott. Végül kint, a szórakozóhely előtt folytatták tovább a vitát. Itt készült a videó is, amelyről elmondta, hogy nem indított élő videót, csupán azért vette elő a telefont, hogy védekezzen. Azonban felvételt készített az esetről, amelyet az ügyvédjével is megosztott.

Megszólalt a szórakozóhely

Most megszólalt a szórakozóhely is, akik kicsit másként emlékeznek a történtekre. A Borsnak a következő közleményt küldték el: „Szórakozóhelyünk mint mindig, szombaton is 4-kor zárt. Nem Gáspár úr az első, aki ezt nehezményezi a vendégeink közül, de mondhatni eddig ő kezelte legrosszabbul ezt a helyzetet.” – írták, majd így folytatták a beszámolót:

Kioktatta a bárpultos srácot

„Szokás szerint megkértük a még bent maradt vendégeket, legyenek kedvesek távozni. Laci nem akart menni még a feleségével, és 1-2 emberrel a pultnál ülve elengedte a füle mellett a kérést. A pultos fiú még háromszor megkérte, mire ő felcsattant és elkezdte kioktatni, hogy a pult belső oldalán neki mi a dolga és mit is képzel magáról.

Csitította a felesége, de hiába

A felesége végig mondta neki, hogy menjenek, próbálta elrángatni. Erre kétszer is úgy meglökte, hogy azt hittük elvágódik, úgyhogy a rádióban említett lila foltok a karján azok magától Lacitól vannak. Niki már annyira ki volt rá, hogy azt kiabálta; „én Isten lánya vagyok, te nem beszélhetsz így velem” – tette hozzá a szórakozóhely tulajdonosa,, majd elmondta, hogy is került sor Laci származásának firtatására. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Cigányozás és kur*ázás

„A személyzet pakolt, szedte a poharakat, nem is foglalkoztak volna már vele, mert annyira kellemetlen volt az egész, de Laci csak folytatta, mocskolódott tovább. Kevésbé hallatszik a videón, de mielőtt a kolléganő a származását firtatta volna, ott egy „leszbikus k*rva” kipattant a szájából…Itt megjegyezném, mindenféle rasszizmustól elhatárolódunk. Nyilván ilyen stílusra a válasz is hasonló volt, de kénytelen volt a porta és a személyzet is az ő szintjére süllyedni, mivel a szép szóból nem értett” – nyilatkozta a bár szóvivője. Gáspár Laci balhéját ide kattintva nézheted meg!

Ezeket se hagyd ki!

Ez a sztori megvan? Annyira kínos lehet az RTL-nek Gáspár Laci bakija, hogy inkább letiltották a videót, amelyben az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt, Zöldhajú lánynak énekli

Gáspár Laci, Zöldhajú lány

Kiemelt kép: Gáspár László – BK-montázs

Exit mobile version