Site icon Balaton Környéke

Több, Budapest és a Balaton között közlekedő buszjáratot is megszüntetett Lázár János minisztériuma, az utasoknak azt javasolják, menjenek vonattal

A Volánbusz azt javasolja, hogy május 1-jétől vonatozzunk a főváros és a Balaton északi parti települései között. Komoly felháborodást okozott több balatoni Facebook-csoportban is, hogy a Volánbusz egy közleményben jelentette be: változások lesznek a buszközlekedésben Budapest és a Balaton északi partja között.

Északi part

„A főváros és a Balaton északi parti települései közötti eljutáshoz ezentúl a vasút igénybevételét javasoljuk” – írja közleményében a Volánbusz.  Az egyik változtatás, hogy a Budapestről Tihanyba induló, Balatonalmádit, Lovast, Balatonfüredet érintő 1201-es járat megszűnik. A Volánbusz a Budapest és Balatonfüred között a vasutat, Balatonfüred és Tihany között pedig a 7355-ös buszt javasolja. Ez a járat szabad- és munkaszüneti napokon, valamint nyáron minden nap közlekedett, igaz, csak egy járatpár szállította az utasokat.   A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csak átszállással lehet Tihanyba menni

A módosítás azokat érinti érzékenyen, akik eddig átszállás nélkül eljuthattak Tihanyba, de ezt a jövőben nem lehet majd megtenni. Ez nyilván az idősebbeknek lehet probléma, akik eddig a nyári időszakban megtehették azt, hogy a Népligetben reggel 8-kor felszálltak a buszra, majd három órával később Tihanyban leszálltak. A Lázár János minisztériuma által módosított menetrend szerint, most már el kell menni a Déli pályaudvarra, ahonnan nagyjából két óra alatt eljutnak vonattal Balatonfüredre, itt pedig átszállhatnak majd a 7355-ös buszra.

A Volánbusz másik módosítása

Az 1190-es busz eddig Budapest–Balatonalmádi–Balatonfüred–Keszthely–Hévíz vonalon közlekedett, viszont ezentúl csak Balatonfüred és Hévíz között közlekedik majd. Ezen a járaton naponta kettő járatpár szállítja az utasokat, az egyik járat Budapest és Keszthely között, a többi járat Hévízig, illetve Hévízről közlekedik.

A déli part felől lehet eljutni Hévízre

Sokan amiatt háborodtak fel, hogy a menetrendváltozás miatt nem lehet majd közvetlenül eljutni busszal Budapestről Hévízre. Ez viszont nincs így, igazából a változás annyi, hogy az északi part mentén nem lehet eljutni a fürdővárosba, de a déli part mentén továbbra is jár majd az 1188-as járat. Ez ráadásul még gyorsabb is, mint az északi parton közlekedő busz.

Ide nem jár közvetlen buszjárat

Keszthelyre is el lehet jutni vonattal a déli parton, viszont Szigligetet, Badacsonytomajt, Badacsonytördemicet, Balatonakalit, Zánkát, Révfülöpöt az új menetrend szerint közvetlenül busszal már nem lehet elérni.

A minisztérium döntött

A Volánbusz annyit írt a 24.hu-nak, hogy „a regionális és országos menetrend szerinti autóbusz-közlekedési szolgáltatásokat az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelése alapján, a minisztérium által meghatározott menetrendi és szolgáltatási paraméterek szerint látjuk el.”  Azt is írták, hogy a módosítás napi két, illetve a nyári szezonban napi három járatot, és csak a Budapest–Balatonfüred közötti közvetlen eljutást érinti. „A Balaton északi partján már utasaink rendelkezésére állnak autóbuszjárataink”.

Nem pótolják a kieső járatok helyét

Király Bence, a Közlekedő Tömeg elnökségi tagja szerint alapvetően a párhuzamosságok megszüntetésével nincsen gond. A probléma jelen esetben az, hogy egy közlekedési lehetőség kikerül, de a helyét nem pótolják. Vagyis jelen állás szerint nem látni, hogy mondjuk Füredről Tihanyba vagy Hévízre emiatt sűrűbben járnának majd a buszok. Király Bence szerint a problémát az is súlyosbítja, hogy nincsen közös forgalomirányítás – ez pedig azt jelenti, hogy amíg eddig közvetlenül vonattal el lehetett jutni az északi parti településekre, addig mostantól például Hévíz esetében izgulni kell majd az átszállás miatt.

Későn szóltak

A Közlekedő Tömeg elnökségi tagja szerint az északi parti járatokkal kapcsolatos változtatás is azt mutatja, hogy „ad hoc barkácsolás zajlik”, és nem egyben kezelik a problémát. Visszásnak tartja azt is, hogy a Volánbusz honlapján április 18-án jelent meg ez a közlemény, ami május elsejétől már hatályos is. Pedig a személyszállítási törvény azt írja elő, hogyha a menetrend úgy módosul, hogy egy járatot törölnek, akkor „általánosan kötelező a menetrendet 30 nappal előre közzétenni.”

Nem terheli le a MÁV-ot

„Az utóbbi időben egyébként ezt teljesen általános lett, a Lázár János vezette minisztérium már állandóan ezt csinálja. Így abszolút megértem azokat, akik emiatt nemtetszésüket fejezik ki” – mondta Király Bence. Szerinte a MÁV-nak egyébként nem feltétlenül jelent jelentős terhet ez a változás, mivel egy buszjárat utasainak száma nagyjából egy plusz vagonnyi utast jelent.    A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version