Site icon Balaton Környéke

Tízezrek vezetnek jogosítvány nélkül Magyarországon, amíg olcsóbb a bírság, mint hivatalosan jogsit szerezni, addig sokan inkább kockáztatnak

Egyre többen vezetnek Magyarországon jogosítvány nélkül. Legutóbb egy 15 éves srácot fogtak el az M3-as autópályán, aki egy mobiltelefont cserélt el egy régi verdára, azzal autózott a sztrádán. A rengeteg baleset miatt a politikusok is felfigyeltek a problémára, ezért szigorítottak, már bűncselekménynek számít, ha valakit eltiltottak a vezetéstől, mégis volánhoz ül. Sokan a legnagyobb gondnak azt tartják, hogy lebukás esetén aránytalanul kevesebbe kerül a büntetés a jogosítvány megszerzésének több százezer forintos költségeinél.

Van jogsid, de nincs nálad: akár 20 ezres helyszíni bírság

A friss rendőrségi statisztikák szerint évente tízezernél is több olyan autóst fognak el a rendőrök, akik jogosítvány nélkül vezetnek. Ennek három kategóriája van: A legegyszerűbb eset, ha valaki rendelkezik érvényes, az adott kategóriára kiadott jogosítvánnyal, ám az épp nincs nála. Ez a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértésnek minősül, büntetési tétele 10 vagy 20 ezer Ft, attól függően, hogy a helyszínen vagy utólag fizetjük be a bírságot. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lejárt a jogsid és vezetsz: akár 45 ezres helyszíni bírság

Súlyosabb az ún. engedély nélküli vezetés szabálysértés, amely többféleképpen valósulhat meg. Ebbe a körbe tartozik az, ha az érvényes orvosi alkalmassági igazolás hiánya miatt a jogosítvány „lejárt”, ha az illető az általa éppen vezetett járműkategóriára nem rendelkezik vezetői engedéllyel (pl. személyautóra van jogsija, de teherautót vezet), vagy ha egyáltalán nincs jogosítványa – írja a Vezess.hu. Drámai baleset: “Mi sosem engedtük meg neki, hogy volán mögé üljön” – megszólalt annak a 17 éves fiúnak az édesanyja, aki a Károly körúti balesetben halt meg, miután jogosítvány nélkül vezetett

Bevonták a jogsid és vezetsz: őrizetbe vehetnek, 12 hónap börtön is lehet a büntetés

Szintén ide tartozik, ha bűncselekmény gyanúja miatt bevonják a vezetői engedélyt (pl: balesetet okozott az elkövető, felmerült a közúti veszélyeztetés, ittas vagy bódult vezetés gyanúja.) Ilyenkor tehát van érvényes vezetői engedély, de azt a hatóság bevonta, azaz a vezetési jogosultság szünetel. Ha valaki ennek tudatában ül volán mögé és elkapják, szabálysértési eljárás indul. A szabálysértési hatóságnak lehetősége van az elkövetőt őrizetbe venni és 72 órán belül bíróság elé állítani. Az esetek jelentős részében a pénzbüntetés és a járművezetéstől való eltiltás lehet a szankció, de az akár letöltendő, 12 hónapig terjedő elzárás sem rendkívüli. Ide kapcsolódik: Ferihegyi úti baleset: börtön kért az ügyész a taxisofőrre, aki bedrogozva, jogosítvány nélkül okozta a Fradi focistájának halálát

Nincs jogsid, mégis vezetsz: 90 ezres bírság, feljelentés

Aki autózik látja, mennyi olyan látványosan aluliskolázott sofőr vezet autót, akik két mondatot sem tudnak folyamatosan elolvasni, így kizárt, hogy képesek lettek volna bármikor is KRESZ-vizsgát tenni, mégis autót vezetnek. A jogsi nélkül autózók másik csoportja azok, akik nem is akarnak vacakolni a jogosítvány megszerzésével, mert kicsi az esély a lebukásra és ha el is kapják őket sokkal olcsóbban megússzák a büntetést, mint amibe egy jogosítvány megszerzése kerül. Drámai: Jogosítvány nélkül vezetett a híres orvosbáró fia, amputálták a lábát, mert most Pomáznál balesetet okozott és megsérült, két éve miatta halt meg egy nő Csömörnél

Nevetséges büntetés

A jogosítvány hiánya és az aránytalanul enyhe büntetés egyre kevesebb embert tart vissza attól, hogy autót vezessen, sőt a saját nevére autót vásároljon. Nevetséges, hogy mások életét veszélybe sodró, felelőtlen emberek mindössze 45 ezer forintos helyszíni bírságot kaphatnak, ha pedig feljelentés is történik, akkor is 90 ezer forintból általában megússzák a lebukást.

Minimum 300 ezer fotint hivatalosan egy jogosítvány

A friss adatok szerint ha valaki a minimumkövetelményeket teljesíti és elsőre átmegy minden vizsgán, akkor 300 ezer forint körüli összegből lehet jogosítványa. Ha belekalkuláljuk, hogy általában az előírt minimális 30 gyakorlati autóvezetési óra nem elegendő a legtöbb embernek, akkor villámgyorsan 500 ezer forint körül lesz a végösszeg. Amíg a lebukás esélye kicsi, a bírság a jogsi megszerzéséhez képest pedig alacsony, nem is várható jelentős változás az utakon.

24 750 ember bukott le tavaly

A rendőrségi adatok szerint 2019-ben 14 015 helyszíni bírságot, és 25 135 szebálysértési eljárást indítottak jogosítvány nélküli vzetés miatt. 2020-ban ez a két szám együtt 13 680, míg 2021-ben 24 750 volt. Autós üldözés: Jogosítvány nélkül, a kijárási korlátozást megszegve száguldozott az éjszakában egy 15 éves fiú, egy dohányboltnak csapódott miközben üldözték a rendőrök – Fotók

Legyen bűncselekmény

Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője 2020 novemberében Károly körúton történt tragikus, halálos baleset kapcsán javasolta a szogorítást. Azt kérte, hogy szabálysértés helyett bűncselekmény legyen az engedély nélküli járművezetés. Végül 2021 májusától hatályos a Btk. 239. paragrafusának B pontja, azaz a járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmény autót vezetni.

Búncselekmény kétféleképpen

A Vezess.hu-nak nyilatkozó jogász szerint kétféleképpen valósulhat meg ilyen bűncselekmény: az enyhébb az ún. alapeset, azaz ha az eltiltást szabálysértési vagy közigazgatási eljárásban szabták ki, esetleg összegyűlt 18 közlekedési előéleti pont. Súlyosabb esete, amikor az eltiltást büntetőeljárásban szabták ki (pl. ittas vezetés vagy 8 napon túl gyógyuló személyi sérüléssel járó baleset okozása miatt).

Pénzbüntetés, eltiltás

Mindkét esetben kvázi kötelező a járművezetéstől való, akár több évre szóló eltiltás alkalmazása, mellette rendszerint pénzbüntetést szabnak ki. Az alapesetben emellett egy évig, a súlyosabb változatnál akár három évig terjedő szabadságvesztés is a pakliban van. Az eltiltásnál szabálysértési esetben 6 hónapon túli eltiltás esetén kötelező az utánképzés, ha azt nem csak kategóriára korlátozták, büntetőügyben a féléves keret sem él, ha nem csak járműkategóriára korlátozzák, mindenképpen újra neki kell futni a jogsi megszerzésének.

Más lett a világ

Rákóczi Feri műsorvezető közismerten rajong az autókért, 1987-ben, 17 éves korában szerezte meg a jogosítványát. A Blikknek elmesélte, hogy akkoriban még egészen más világot éltek az emberek. „Egy kisvárosban születtem, és nőttem is fel. Amikor betöltöttem egy bizonyos életkort, édesapám az ölébe vett, majd kivitt vezetni minket a határba. Ez teljesen természetes dolognak számított akkoriban. Az elmúlt 30 évben ugyanakkor rengeteget változott a világ, azt azonban képtelen vagyok megérteni, hogyan vezethet valaki a napi forgalomban jogosítvány nélkül” – mondta Feri. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: MTI/Varga György

Exit mobile version